Paks: Kis Károly szerint ismét katasztrofális hibákat követtek el

2011.10.27. 09:44
Címkék
A Paks labdarúgócsapata szerdán 3–2-es vereséget szenvedett az NB III-as Putnok vendégeként, így búcsúzott a Magyar Kupa további küzdelmeitől. Kis Károly, a zöld-fehérek vezetőedzője a találkozó után csalódottan értékelt a paksifc.hu-nak.

„Nem tehetek mást, mint gratulálok a Putnoknak a továbbjutáshoz, és sok sikert kívánok nekik a legjobb tizenhat között! Rendkívül csalódott vagyok, mert úgy estünk ki, hogy számtalan lehetőséget dolgoztunk ki, főleg a második félidőben. Egy egynél többször is eldönthettük volna a mérkőzést, de elhibáztuk a lehetőségeinket. A védelmünk hozta a »szokásos« formáját, most is három gólt kaptunk. Nem tudom, kihez kellene elmennünk, hogy kapott gól nélkül megússzunk egy mérkőzést…”

„Katasztrofális hibákat követtünk el ismét, nem érdemeltük volna meg a továbbjutást. Egy csapat sem engedheti meg magának, hogy ne koncentráljon megfelelően, akár támadásról, akár védekezésről van szó. Természetesen, ahogy a sikerek közösek voltak, úgy a kudarcból is ki kell venni a részünket. Én is így teszek. Közös volt a tavalyi menetelés, és a mostani kiesésünk is közös” – nyilatkozta Kis Károly.

Legfrissebb hírek

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
1 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
6 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
23 perce

Kovácsréti duplázott a volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
29 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
39 perce

Vendégszurkolók nélkül rendezik a glasgow-i rangadókat

Minden más foci
44 perce

Bejelentette Modou Lamin Marong szerződtetését az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

A címvédő Veszprém negyven gólt dobott a NEKA ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája