Haladás: 2014-ig szeretnének hosszabbítani Aczél Zoltánnal

2011.10.06. 13:51
Címkék
A többségi tulajdonos önkormányzat szeretné meghosszabbítani Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzőjének szerződését.

„Az önkormányzat részéről megszületett a döntés, hogy szeretnénk 2014-ig meghosszabbítani Aczél Zoltánnak és szakmai stábjának a szerződését – mondta a haladasfc.nyugat.hu-nak Marton Zsolt alpolgármester. – Zoli jól végzi a munkáját, elégedettek vagyunk vele, a szándék megvan részünkről, de természetesen a Haladás taggyűlése elé kell vinnünk a dolgot. Az a véleményünk, és én személy szerint is azt gondolom, hogy az NB III-as csapat szakmai felügyeletét is ennek a stábnak kell megkapnia, hiszen egy ilyen hosszú távú szerződés esetében már sokkal jobban lehet gondolkodni a fiatalok csapatba építésén.”haladasfc.nyugat.hu-nak Marton Zsolt alpolgármester. – Zoli jól végzi a munkáját, elégedettek vagyunk vele, a szándék megvan részünkről, de természetesen a Haladás taggyűlése elé kell vinnünk a dolgot. Az a véleményünk, és én személy szerint is azt gondolom, hogy az NB III-as csapat szakmai felügyeletét is ennek a stábnak kell megkapnia, hiszen egy ilyen hosszú távú szerződés esetében már sokkal jobban lehet gondolkodni a fiatalok csapatba építésén.”

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: sosem volt még ennyi 100 millió eurós transzfer – ki igazolt a legjobban?

Minden más foci
5 perce

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
23 perce

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
30 perce

Litauszki Róbert szerint az év meccse lesz a vasárnapi Fradi–Újpest

Labdarúgó NB I
36 perce

A Szegedtől érkezett játékos a Videotonba – hivatalos

Labdarúgó NB II
46 perce

Nyolcadik kiemelt lesz a magyar férficsapat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
56 perce

Nemzetközi agár- és lóverseny hétvége jön a Kincsem Parkban

Egyéb egyéni
1 órája

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
1 órája