DVTK: Bátor játékkal a győzelemért Kispesten - Benczés

2011.10.21. 14:59
Címkék
A labdarúgó NB I 13. fordulójának pénteki mérkőzésén a negyedik helyen álló Budapest Honvédhoz látogat a 3. DVTK. A vendégek vezetőedzője, Benczés Miklós a klub hivatalos honlapjának elmondta, bátor játékkal, győzelemre törve lépnek pályára Kispesten.
„Pénteki ellenfelünk hozzánk hasonlóan otthon rendkívül eredményes, míg mi idegenben eddig nem tudtunk győzni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne bátor játékkal készülnénk a mérkőzésre, van olyan erős a csapatunk, hogy Kispesten is győzelemre játszunk – mondta Benczés a dvtk.eu-nak. – Minden mérkőzés után – legyen az hazai vagy idegenbeli – elemezzük a gárda játékát, kiemeljük a hibákat és próbáljuk javítani, hiszen itthon is szenvedtünk vereséget, ugyanakkor idegenben is voltak olyan mérkőzések, amelyeken ugyan nem nyertünk, de emberhátrányban, máskor kettős emberhátrányban szereztünk pontot, ami győzelemmel ért fel.” „Abdouraman a DVTK kulcsjátékosa, nem egyszerű feladat a pótlása, de hál' istennek nem hetekre esett ki, hanem csak egy mérkőzésen kell megoldani a pótlását. Tartom olyan erősnek a keretünket, hogy sikerüljön megoldani ezt a feladatot a Honvéd elleni mérkőzésen. Abdouramanhoz hasonlóan Danilo is kulcsjátékos és rajta kívül Akassou sem játszhat, de a Honvéd kerete sem gyenge, ők is meg tudják oldani a pótlásukat.” A találkozóról szóló beharangozó írásunkat ide kattintvaide kattintva olvashatja el, élő szöveges tudósításunkat pedig ide kattintva követheti majd nyomon!
Legfrissebb hírek

Megvan Varga Kevin új klubja, marad az NB II-ben – hivatalos

Labdarúgó NB II
11 perce

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
13 perce

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
20 perce

Slot után Iraolának sem kell Chiesa – megvan a Liverpool BL-kerete

Bajnokok Ligája
34 perce

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
50 perce

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
58 perce

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
1 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
1 órája