NB I: Csertői szerint az ETO egy góllal jobb volt a Haladásnál

2011.07.29. 21:34
Címkék
A Győr ETO-t irányító Csertői Aurél szerint csapata megérdemelt győzelmet aratott a Haladás ellen a labdarúgó NB I harmadik fordulójának nyitó mérkőzésén (1–0), míg a szombathelyiek edzője, Aczél Zoltán a gyenge első félidei játékukban és a rossz helyzetkihasználásban látja újabb vereségük okát, az ifjú Kovács Istvánnak azonban nagyon elégedett volt.

„A gyors gól meghatározta a mérkőzést, és utána volt két ziccerünk is, ha azokat berúgjuk, akkor simább a mérkőzés. A helyzetek alapján azonban egy góllal mindenképpen jobbak voltunk, és megérdemeltük a győzelmet” – nyilatkozta Csertői Aurél a SportTv-nek.

„Kaptunk egy gólt az elején egy borzasztó védekezési hibából, azután megvoltak ugyanazok lehetőségeink, mint a Győrnek. Mostantól csak az öltheti magára a Haladás mezét, aki százszázalékos, felkészült, egy kicsit meg van kötve a kezem. A második félidőben már egy felpaprikázott csapatot alkottunk, ez a játékrész már a miénk volt, sajnos a végjátékunk megint gyenge volt. Kovács István csodálatosan futballozott, szeretném megdicsérni, egyre több szerepet kap, ha így játszik” – értékelt Aczél Zoltán.

Legfrissebb hírek

NB II: Soroksár SC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 perce

NS-infó: ez állhat az Erős Gábor távozásáról szóló pletykák hátterében

Labdarúgó NB I
24 perce

Győzelemmel mutatkozott be a Szeged kispadján Tóth Balázs

Labdarúgó NB II
30 perce

Kádár Veronika világkupa-győztes BMX freestyle flatlandben

Kerékpár
31 perce

Torna-vb: Mészáros Krisztofer a 15. helyen jutott döntőbe egyéni összetettben

Torna
45 perce

Találkozás Szvatyerákkal – Szekeres Istvánra emlékezünk

Egyéb egyéni
58 perce

Triatlon: bronzérmes a mixváltó az ifjúsági Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Szendrei góljával vezet a ZTE ellen a Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája