Felkészülés: gólt szerzett a Debrecen finn válogatott próbajátékosa - videó

2011.07.23. 18:56
Címkék
A Szolnok elleni felkészülési mérkőzésen már a kilencedik percben gólt szerzett a Debrecen labdarúgócsapatának finn válogatott próbajátékosa, Juha Hakola.

A 23 éves szélső ügyeit hazánkban egyengető menedzser, a több magyar klubbal is kapcsolatban álló, futballistát korábban már a debreceniekhez is közvetítő Georgi Attila a Nemzeti Sport Online-t arról tájékoztatta, hogy az egyszeres válogatott Hakola korábban Észtországban és Hollandiában légióskodott.

2007 és 2009 között a Flora Tallinnt erősítette, amelynél az év labdarúgójának is megválasztották. 2009-ben az Eredivisie-be került: egy idényen át a Heracles Almelo keretéhez tartozott, majd a legutóbbi idényben a Willem II színeiben szerepelt. Utóbbi klubbal tavaly nyáron kettő plusz egy esztendőre szóló szerződést kötött. Hakola egyszeres válogatott, 2009. február 5-én a Portugália elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be a finn felnőttválogatottban.

Sorsáról később születik döntés Debrecenben, ahol ma a Szolnok ellen azok kaptak lehetőséget, akik a keretből nem léptek pályára a Zalaegerszegen 2–0-ra megnyert bajnokin – ők egészültek ki a finn próbajátékossal.

JUHA HAKOLA EDDIGI PÁLYAFUTÁSÁNAK GÓLJAI
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–Szolnok 2–1 (2–0)
DEAC-pálya, 100 néző. V: Darányi.
DVSC: Malinauskas – Bernáth, Ludánszki, Mijadinoszki, Fodor – Spitzmüller – Szilágyi, Alisic (Dombi), Illés, Hakola – Nikolic (Lucas)
Szolnok: Tóth Z. – Bálint, Szeleczky, Balogh P. (Urbán-Szabó), Rokszin – Ulviczki (Pintér T.), Pintér L. – Lengyel (Blaskovits), Kis R. (Felföldi), Mundi – Szepessy (Németh T.)
Gól: Hakola (9.), Nikolic (32.), illetve Szepessy (53.)
(Jegyzőkönyv: dvsc.hu)
Legfrissebb hírek

„Szó sincs arról, hogy feszültség vagy konfliktus lenne” – Erős Gábor nem mondott le a Vasasnál

Labdarúgó NB I
9 perce

TCR World Tour: Urrutia csengtui sikerével Michelisz a harmadik helyre szorult a bajnokságban

Egyéb autó-motor
12 perce

Kropkó Márta Edmonton után Pekingben is ezüstérmes a triatlon-világkupában

Egyéb egyéni
46 perce

NBA: LeBron Jamest telt ház várta első hazai meccsén Philadelphiában

Amerikai sportok
57 perce

„A kitűzött célt elértük” – Tóth Krisztián a cselgáncs-világbajnokságról

Egyéb egyéni
1 órája

Bondár Anna a selejtezőben búcsúzott a ningpói tenisztornától

Tenisz
1 órája

Pályakerékpáros-vb: Szalontay Sándor a selejtezőben búcsúzott sprintben

Kerékpár
2 órája

Úszás: Gretchen Walsh megdöntötte saját világcsúcsát 50 gyorson

Úszás
2 órája