
PRUKNER: TÜKÖRBE TUDUNK NÉZNI
„Óhatatlan, hogy a játékosok értesülnek a rossz hírekről. Ami számomra megnyugtató: a feladatukra koncentráltak" – utalt a csapat körül kialakult feszült helyzetre a Kecskemét elleni 2–1-es győzelem után a Ferencváros szakmai igazgatója, Prukner László.
„Nem játszottunk jól, de annyira küzdöttünk, hogy nyugodtan nézhessünk a tükörbe. A kecskemétiek a mi hibáinkból építkeztek" – tette hozzá a szakember.
A KTE-t irányító Tomiszlav Szivics meglehetősen érdekesen fogalmazott a mérkőzést eldöntő tizenegyes kapcsán.
„Korábban egyszer már kritizálni mertem a játékvezetőt, meg is büntettek az MLSZ részéről. Sajnos a szövetségben nem értik a mondandómat, de sebaj, Teslát és Van Goghot is száz év után értették meg" – mondta a szakember.
(A Duna Tv felvétele) |
PINTÉR: AZ TÖRTÉNT, AMIT MI AKARTUNK
„Számítottunk a hazaiak lelkesedésére, és tudtuk, hogy mindig jól játszanak a náluk erősebb csapatok ellen. Azonban mi irányítottunk, az történt a pályán, amit akartunk" – értékelt a győriek vezetőedzője, Pintér Attila, miután csapata Rati Alekszidze góljával 1–0-ra legyőzte a Siófokot. A tréner Koltai Tamás játékát külön is kiemelte csapatából.
A hazaiak vezetőedzője, ifj. Mihalecz István szerint megvoltak a helyzeteik, de mivel azokat nem tudták értékesíteni, pont nélkül maradtak.
„Valóban bátran kezdtünk és számos helyzetet kidolgoztunk a győriek kapuja előtt, a befejezések azonban nem sikerültek. Tudjuk, hogy a futballban nincsen »ha«, de most úgy tűnt, hogy mégis van..." – fogalmazott a szakember.
| LABDARÚGÓ NB I, 17. FORDULÓ |
| Ferencváros–KTE-Ereco 2–1 (Preklet 50. – öngól, Rósa D. 88. – 11-esből, ill. Tököli 37.) |
| KORÁBBAN |
| BFC Siófok–Győri ETO FC 0–1 (Alekszidze 20.) |
| SZOMBAT | |
| MTK–Bp. Honvéd | 15.00, Tv: Sport1 |
| ZTE–Haladás | 16.00 |
| Újpest–Kaposvár | 17.30, Tv: Sport1 |
| VASÁRNAP | |
| Vasas–Videoton | 17.30 Tv: Sport2 |
| A DVSC–Paks és a Szolnok–Pápa mérkőzés elmarad, az új időpontokról jövő csütörtökön dönt az MLSZ. | |
| 1. Videoton FC | 16 | 11 | 3 | 2 | 33–16 | +17 | 36 |
| 2. Ferencvárosi TC | 17 | 10 | 1 | 6 | 31–24 | +7 | 31 |
| 3. ZTE FC | 16 | 9 | 2 | 5 | 30–23 | +7 | 29 |
| 4. Kaposvári Rákóczi | 16 | 9 | 2 | 5 | 26–20 | +6 | 29 |
| 5. DVSC-TEVA | 16 | 8 | 4 | 4 | 30–22 | +8 | 28 |
| 6. Paksi FC | 16 | 8 | 4 | 4 | 28–22 | +6 | 28 |
| 7. Lombard Pápa Termál FC | 16 | 7 | 2 | 7 | 26–28 | –2 | 23 |
| 8. Győri ETO FC | 17 | 6 | 5 | 6 | 20–20 | 0 | 23 |
| 9. Budapest Honvéd | 16 | 6 | 4 | 6 | 19–18 | +1 | 22 |
| 10. Kecskeméti TE-Ereco | 17 | 7 | – | 10 | 31–37 | –6 | 21 |
| 11. Újpest FC | 16 | 5 | 4 | 7 | 26–22 | +4 | 19 |
| 12. MTK Budapest | 16 | 5 | 4 | 7 | 19–25 | –6 | 19 |
| 13. Vasas | 16 | 5 | 2 | 9 | 23–32 | –9 | 17 |
| 14. BFC Siófok | 17 | 4 | 5 | 8 | 14–22 | –8 | 17 |
| 15. Szombathelyi Haladás | 16 | 4 | 4 | 8 | 22–24 | –2 | 16 |
| 16. Szolnoki MÁV FC | 16 | 2 | 2 | 12 | 11–34 | –23 | 8 |







