FTC: Tárgyaltam már komolyabb emberrel is, mint Berki - Kubatov

2011.02.25. 21:51
Címkék
A Duna TV élő közvetítésében a Ferencváros-Kecskemét mérkőzés szünetében az FTC új elnöke azt nyilatkozta, hogy megvan a terve a labdarúgó Zrt. megmentésére. Kubatov Gábor kijelentette, hogy a tulajdonosi szerkezetben is több furcsa momentumot fedezett fel. Tisztán szeretne látni, mind a labdarúgó Zrt.-nél és a többi szakosztály gazdálkodásával kapcsolatban.

Kubatov Gábor elmondta, hogy egy nemzetközi könyvvizsgáló céget fog felkérni arra, hogy világítsák át a klub tevékenységét mind gazdálkodási, mind pedig jogi szempontból.

„Azt gondolom, nekünk be kell vezetni egy olyan rendszert, ahol mindig annyi pénzt költünk el, amennyi van. – mondta az új elnök. – Tárgyaltam már komolyabb emberrel is, mint Berki, bár nyilván ebben az is benne van, hogy én jobban örültem volna, ha az angol befektetővel meg tudunk állapodni. Nem is értem, hogy miért kérte fel Berkit, hiszen a csapatot finanszírozta két és fél éven keresztül, talán egy hónap már nem lett volna a világ vége, és utána minden könnyebb lehetett volna."

Legfrissebb hírek

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
4 perce

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
28 perce

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
31 perce

Cincinnati tenisztorna: Stollárék kikaptak az első fordulóban

Tenisz
43 perce

Magyarország az ötödik helyen végzett a vizes Európa-bajnokság éremtáblázatán

Úszás
1 órája

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
1 órája

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Minden más foci
1 órája

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
2 órája