Videoton: Felháborító Bede ténykedése, a bíróknak mindent szabad - Vaskó

2010.11.14. 11:38
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton középhátvédje, a Győr elleni mérkőzés 85. percében második sárgája után kiállított Vaskó Tamás a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, sajnálja, hogy lemarad volt klubja, az Újpest elleni presztízs mérkőzésről, valamint kitért a pénteki mérkőzésen bíráskodó Bede Ferencre is, akinek egyes ítéleteit felháborítónak tartja, véleménye szerint azonban a játékvezetőknek mindent szabad, büntetést csak a játékosok kapnak.
„Nekem presztízs meccs lett volna a jövő heti, Újpest elleni bajnoki. Nagyon mérges vagyok! Felháborítónak tartom a játékvezető, Bede Ferenc egyes ítéleteit, pláne abból a szempontból nézve az eseményeket, hogy az sosem számít, mennyire fúj tévesen egy bíró, annak soha nincs következménye. A játékosokat persze mindig megbüntetik! Egyáltalán nem volt kezezésnek minősíthető a megmozdulásom, hiszen nem volt szándékos – a kezem a testem mellé volt leszorítva, eszembe sem jutott kézzel elütni a labdát. Ez a kiállítás ráadásul a legrosszabbkor jött, mert rajtam kívül Lipták Zoli sem játszhat majd jövő vasárnap, neki ez volt az ötödik sárga lapos figyelmeztetése. Mit gondolok a Győr elleni játékról? Összességében kiegyenlített küzdelem folyt. A kiállítás után egyértelműen mi domináltunk, de sajnos nem tudtuk kihasználni az emberelőnyt. A történtek fényében nagyon fontos egy pontot szereztünk, örülök, hogy ki tudtunk egyenlíteni. A végelszámolásnál pedig lehet, hogy pont ez a pontocska lesz a döntő” – nyilatkozta Vaskó Tamás a vidi.hu-nak.
Legfrissebb hírek

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
19 perce

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
21 perce

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
21 perce

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
27 perce

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
2 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
3 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
3 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
3 órája