
Bár a Ferencváros múltja és jelenlegi helyezése alapján is esélyesebbnek számít a Haladás ellen, a fővárosi zöld-fehérek kissé hektikusan szerepelnek az elmúlt hetekben, hiszen a Szolnoki MÁV FC zárt védekezése ellen szenvedtek, de nyertek (1–0), míg Zalaegerszegen – talán a szezon legjobb teljesítményét nyújtva – kikaptak (1–2), majd szerdán következett a BFC Siófok elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő (1–3) első mérkőzése.
„A Siófok elleni teljesítményünkre nincs magyarázat – kezdte Csizmadia Csaba, a Ferencváros belső védője. – Gyatrán futballoztunk, és a csapat nevében is elnézést kérek szurkolóinktól. Annyit azonban megemlítenék, hogy a Zalaegerszeg ellen két egyéni hiba vezetett a vereségünkhöz, vagyis nem tendencia a rossz teljesítményünk.”
| A Szombathelyi Haladás vezetőedzőjének nyilatkozatát ide kattintva olvashatja el! |
Hazai pályán – lépjen pályára bármilyen összetételben – a Ferencvárosnak kizárólag a győzelem az elfogadható eredmény. Márpedig a nehézségek elsősorban a hátsó sorban adódnak. A belső védő Djordje Tutorics sérülése miatt eleddig csupán az első három fordulóban lépett pályára, míg Dragóner Attila májusi Achilles-ín-szakadása után felépült ugyan, de a szakmai stáb szerint a hétfőn 36. életévét betöltő hátvédnek pótolnia kell a majd’ féléves kihagyást. S akkor még nem említettük Balog Zoltánt, aki a múlt heti zalaegerszegi bajnokin a Panikvarral történő ütközés következtében szenvedett orrcsonttörést. A korábbi hatszoros válogatott védő speciális maszkot kapott, de valószerűtlen, hogy a Haladás ellen pályára lépjen.
„Nemcsak a három játékos kiválása probléma, hanem a még mindig meglévő kommunikációs zavarok – folytatta Csizmadia Csaba. – A nyáron rengeteg játékos érkezett a klubhoz, így az értünk szorítóknak el kell fogadniuk, hogy ez a fél év a csapatépítésre megy el. Annyira rosszul azért nem állunk, hiszen ha vasárnap nyerünk, ismét előrébb lépünk a tabellán.”
A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL!
A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashatnak itt, a Nemzeti Sport Online-on!

| 1. Videoton FC | 14 | 9 | 3 | 2 | 30–16 | +14 | 30 |
| 2. Debreceni VSC-TEVA | 14 | 8 | 3 | 3 | 29–18 | +11 | 27 |
| 3. ZTE FC | 14 | 8 | 2 | 4 | 27–20 | +7 | 26 |
| 4. Paksi FC | 14 | 7 | 3 | 4 | 24–19 | +5 | 24 |
| 5. Kaposvári Rákóczi FC | 14 | 7 | 2 | 5 | 21–19 | +2 | 23 |
| 6. Lombard Pápa Termál FC | 14 | 7 | 1 | 6 | 25–22 | +3 | 22 |
| 7. Ferencvárosi TC | 13 | 7 | 1 | 5 | 20–19 | +1 | 22 |
| 8. Budapest Honvéd | 14 | 6 | 3 | 5 | 19–17 | +2 | 21 |
| 9. Újpest FC | 14 | 5 | 4 | 5 | 25–19 | +6 | 19 |
| 10. MTK Budapest | 14 | 5 | 3 | 6 | 18–21 | –3 | 18 |
| 11. Győri ETO FC | 14 | 4 | 5 | 5 | 17–16 | +1 | 17 |
| 12. Vasas | 14 | 5 | 1 | 8 | 22–29 | –7 | 16 |
| 13. Kecskeméti TE-Ereco | 14 | 5 | – | 9 | 24–34 | –10 | 15 |
| 14. BFC Siófok | 14 | 3 | 5 | 6 | 13–19 | –6 | 14 |
| 15. Szombathelyi Haladás | 13 | 2 | 4 | 7 | 15–21 | –6 | 10 |
| 16. Szolnoki MÁV FC | 14 | 2 | 2 | 10 | 9–29 | –20 | 8 |







