MK: Szivics szerint a Kecskemét tartalékolni is tudott Debrecenben

2010.11.10. 20:50
Címkék
Érthetően elégedetten értékelte a KTE-Ereco 3–0-s, Magyar Kupában aratott debreceni győzelmét Tomiszlav Szivics, a kecskeméti labdarúgócsapat szakvezetője.

„Szünetig jól játszottunk, a harmadik gólunk után pedig már a hétvégi bajnoki meccsre is tartalékoltunk, hiszen nekünk nincs annyi emberünk, hogy rotálni tudjunk" – mondta a Nemzeti Sportnak.

„Megérdemelten nyert a Kecskemét. Az első félidőben két elkerülhető gólt kaptunk, a kiállítás pedig végkép eldöntötte a mérkőzést" – nyilatkozta a címvédésről alighanem lemaradó debreceniek klubmenedzsere, Herczeg András.

Legfrissebb hírek

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 perce

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
2 perce

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
12 perce

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
37 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
57 perce

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
1 órája

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
1 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája