Győri ETO: Eugene szerint két vállra fektethetik a Videotont

2010.11.11. 13:27
Címkék
A Győri ETO FC kameruni légiósa, Eugene Fomumbod a klub hivatalos honlapjának elmondta: továbbjutást vár a kupa nyolcaddöntőjében az MTK ellen, és győzelmet vár a Videoton elleni, pénteki mérkőzésen.

„A szezonban egyelőre nem minden alakult úgy, ahogyan szerettük volna. Ettől függetlenül a csapat kezd magára találni. Egyre jobb formában futballozunk. Bízom benne, hogy kellő koncentrációval sikerül két vállra fektetnünk a Videotont. Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, nem csupán a megszerezhető pontok miatt, hanem mert lélektanilag is nagy lépés lenne egy jó csapat legyőzése" – mondta.

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 perce

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
2 perce

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
12 perce

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
37 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
57 perce

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
1 órája

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
1 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája