MTK: a jobbhátvéd szerint önbizalmat szereztek a ZTE elleni meccsre

2010.10.28. 15:26
Címkék
Dejan Vukadinovics, az élvonalbeli MTK labdarúgócsapatának jobbhátvédje a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, a továbbiakban nem hibázhatnak annyit, mint tették azt a Szolnoktól elszenvedett vereség alkalmával, ugyanakkor a hétközi magabiztos kupasikerből önbizalmat meríthetnek a Zalaegerszeg elleni bajnokira.

„Be kell rúgnunk a helyzeteket, nincs mese, és hátul sem szabad hibáznunk, mondom ezt akkor is, ha nyilvánvaló, hogy Sütő Laci kiállítása teljesen jogtalan volt. Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk Szolnokon, mert a Debrecen elleni meccsen már jól játszottunk, de ez a mérkőzés megint megtörte kicsit a lendületünket” – nyilatkozta Vukadinovics.

„A lényeg, hogy a Cegléd elleni kupameccshez hasonlóan ezúttal is be kell rúgnunk a helyzeteinket, hogy a kezünkben legyen a meccs. Kedden szerencsére felszabadultan futballozhattunk, önbizalmat szerezhettünk, hogy aztán szombaton magabiztosan léphessünk pályára a bajnokság egyik legjobb csapata ellen” – tette hozzá a játékos.

Legfrissebb hírek

Vizes Eb: ezüstérmes a magyar gyorsváltó női 4x200 méteren

Úszás
4 perce

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
24 perce

Vizes Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
30 perce

Vizes Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
59 perce

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Edzőt váltott Szánthó Regő csapata

Minden más foci
1 órája

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
2 órája