Már az első mérkőzések is visszavágók lesznek

2009.11.17. 13:42
Címkék
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében ma három mérkőzést rendeznek – két meccs kvázi visszavágó lesz, egy viszont ténylegesen is. A ZTE–Szigetszentmiklós párharc ugyanis eldőlhet, viszont a Videoton–Újpest és a Bp. Honvéd–Győr versenyfutás az első mérkőzésekkel csak most veszi kezdetét, ám utóbbi találkozóknak ettől függetlenül már van „előéletük".

 

Mico Szmiljanics (Bp. Honvéd) egy fejjel Lazar Sztanisics (Győr) fölött, a csapatok között egy gól volt a különbség az MK-döntőben (Fotó: M. Németh Péter-NS-archív)
Mico Szmiljanics (Bp. Honvéd) egy fejjel Lazar Sztanisics (Győr) fölött, a csapatok között egy gól volt a különbség az MK-döntőben (Fotó: M. Németh Péter-NS-archív)

Ha már a visszavágóknál tartunk: a Bp. Honvéd–Győri ETO párharcnak különös pikantériát kölcsönöz, hogy az előző kiírásban ez a két csapat játszotta a döntőt, és némi meglepetésre az esélytelenebbnek vélt, a bajnokságban csupán szenvedő Bp. Honvéd 1–0-s összesítéssel felülmúlta a Győrt, így elhappolta előle a nemzetközi kupaszereplés jogát.

A két együttes jelenlegi formája alapján ezúttal is messze a zöld-fehérek az esélyesebbek, hiszen míg az ETO a harmadik helyen áll az élvonalban, addig az ősszel már trénert is váltó Honvéd mindössze a 14. pozícióban szerénykedik. A piros-feketék vezetőedzője, Massimo Morales is úgy véli, a Győr törleszteni kíván a MK-döntő elvesztéséért.

„Biztos vagyok benne, hogy ellenfelünk vissza szeretne vágni a vereségért, de mi nem riadunk meg ettől. Győzni akarunk!  Ez a találkozó egy kupameccs, ám lesz egy visszavágója is. Tehát a legfontosabb, hogy jó eredményt érjünk el hazai pályán, hogy a továbbjutásra meglegyen az esélyünk az első összecsapás után is. Nem lesz könnyű mérkőzés, mert a Győr jó csapat. Mi csak két hete kezdtünk el együtt dolgozni, majd meglátjuk, ez mire elég" – nyilatkozta az olasz vezetőedző a Budapest Honvéd hivatalos honlapjának.

A Videoton–Újpest találkozónak a bajnoki versenyfutás szolgáltat felvezetést, különösen annak fényében, hogy a listavezető fehérváriak másfél hete Nagy Dániel korai góljával 1–0-ra megnyerték a Megyeri úti rangadót. A két csapat kimondottan dobogós helyezésekért, így az aranyéremért csatázik a Soproni Ligában, ahol a lila-fehéreknek rendkívül rosszul jött az egyik legnagyobb honi riválisuktól elszenvedett vereség, ráadásul hazai környezetben. Most Székesfehérváron nemes bosszút állhatnak.

„Aki nézte a bajnokit, láthatta, hogy nyolcvan percig a mi akaratunk érvényesült, sikerült helyzeteket kidolgoznunk, amelyeket aztán egytől egyig el is rontottunk. Bosszantó vereséget szenvedtünk – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kabát Péter, majd beszélt a sors szeszélyéről, hogy a két bajnokaspiráns már a negyeddöntőben megmérkőzik egymással az MK-ban. – Komolyan gondoljuk a kupagyőzelmet, és akkor így is, úgy is meg kell vernünk mindenkit. Nem számít, hogy most vagy csak később találkozunk..."

A támadó elárulta: igyekeznek mindig támadó szellemben futballozni, és ezen nem változtatnak akkor sem, ha idegenben lépnek fel. Kabát szerint nem lenne jó még a döntetlen sem, hiszen ők mindig és mindenhol nyerni akarnak. Arra azonban vigyáznak, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint a bajnokin. Ennél is fontosabbnak tartja azonban, hogy gólt szerezzenek, mert akkor már az 1–1-es döntetlennel is bizakodva várnák a kupavisszavágót.

A negyeddöntő negyedik leosztásában a Debreceni VSC-TEVA ellenfele az MTK Budapest lesz.

MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
Zalaegerszegi TE–Szigetszentmiklósi TK-Erima
Zalaegerszeg, 13.00. V: Böcskei (Péter T., Hofbauer).
Az első mérkőzésen: 3–0
 
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Videoton FC–Újpest FC
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 18.00. V: Solymosi (Lémon, Takács G.). Tv: Sport1
Budapest Honvéd–Győri ETO FC
Bozsik-stadion, 18.00. V: Szabó Zs. (Kispál, Vígh T.)

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna a nyolcaddöntőben búcsúzott Hamburgban

Tenisz
14 perce

Dzsudzsák, Lang és Cibla is kezd a Lokiban a Pjunik ellen

Európa-konferencialiga
28 perce

Ghánai U-válogatott csatárt igazolt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
44 perce

Új korszak kezdődött a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél az irány maradt, a nevek változtak

Labdarúgó NB I
48 perce

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
1 órája

Keresztes Krisztián utoljára edzett a Nyíregyházával – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: közel a visszatéréshez az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
1 órája

Biciklikről váltott gitárokra – Hosszú Kávé Sárvári Vilmossal

Képes Sport
2 órája