DVTK: az adósságok 80 százalékát visszafizette a klub

2009.11.12. 10:07
Címkék
Visszafizette adósságainak 80 százalékát a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata – mondta el Nagy Béla ügyvezető az Észak-Magyarország című lapnak adott interjúban. A sportvezető hozzátette: a klub télen eladhatja U20-as világbajnoki bronzérmes támadóját, Balajti Ádámot.

„Úgy 160-180 millió forintos adósságteher nehezedett július végén a DFC Kft.-re, amelyek között voltak tagi hitelek, szállítói tartozások, bértartozások a játékosoknak és a többi dolgozónak, sőt tartoztak az APEH-nak, és elmaradt a játékosokkal kapcsolatos egyéb költségek kifizetése, mint például az albérleti díjak. Ennek a 80 százalékát sikerült ledolgozni mára" – mondta Nagy Béla az Észak-Magyarországnak adott interjújában.

„A játékosok egy részének tartozunk még néhány százezer forintjukkal, ezenkívül néhány szállító türelmét kértük, és még egy jelentős tétel van, a Néder-féle felszámolási kezdeményezés, ami még többmilliós, hiszen ennek csak egy részét sikerült rendeznünk" – tette hozzá.

A klubvezető elmondta: elégedetlen a csapat által megszerzett 12 ponttal, és egy-két héten belül eldől, hogy Aczél Zoltán vezetőedző marad-e. A szakembernek december végén jár le a szerződése. Nagy Béla Balajti Ádámról is szót ejtett.

„Ha Balajtiért már most télen bejelentkezik mondjuk egy francia csapat, és hajlandó kifizetni a 300 ezer eurós vételárát, akkor ő nem lesz tavasszal a DVTK játékosa, bármennyire is nagy segítséget jelenthetne" – fogalmazott a sportvezető.

 

 

Legfrissebb hírek

Nem támogatja tovább a Duna Aszfalt a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
11 perce

Jövő kedden lesz meg az új francia kapitány

Francia labdarúgás
15 perce

Feczkó Tamás: Már új kihívások felé kacsintgatok

Labdarúgó NB I
31 perce

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
51 perce

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
1 órája

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
1 órája

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 órája

A vb legjobbja a Real Madridhoz igazolna, Mourinhónak azonban nem kell – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája