Craig Short szerint jobb lett a hangulat

2009.11.12. 13:01
Címkék
Egy nappal a Bp. Honvéd elleni mérkőzés előtt sajtóbeszélgetést tartott Craig Short, a Ferencváros megbízott vezetőedzője. Az angol tréner a holnapi rangadón kívül beszélt még arról is, hogy jobb a hangulat az öltözőben Bobby Davison távozása óta, valamint arról, hogy kiválóan együtt tud működni a rutinosabb Ferencváros-játékosokkal.
Short (jobbra) szerint Davison távozása jót tett a Fradinak (Fotó: M. Németh Péter)
Short (jobbra) szerint Davison távozása jót tett a Fradinak (Fotó: M. Németh Péter)

 

„Tudom, hogy nagy múltra tekint vissza a Ferencváros és a Honvéd összecsapása – kezdte Craig Short a sajtóbeszélgetést –, de annyira nem készültem futballtörténetből, inkább a pénteki ellenfelünk legutóbbi három-négy mérkőzését követtem figyelemmel. Hazai pályán támadóbb felfogású lesz a csapat, mint a nagyon erős Pápa otthonában volt."

SHORT NYILATKOZOTT A BBC-NEK 

Craig Short a BBC Radiónak nyilatkozva elmondta, Kevin McCabe a Ferencváros tulajdonosa megkérdezte tőle, hogy akarja-e folytatni a Ferencváros vezetőedzőjeként a téli szünet után. „Kevin Magyarországon járt a héten, és megkérdezte, hogy akarom folytatni a Fradi vezetőedzőjeként. Bár szerintem van más jelöltje is a posztra. Ha nyerünk pénteken a Honvéd ellen, akkor nagyobb esélyem van maradni. Sokat tanulhatok itt" – mondta Short a BBC Radiónak, aki hozzátette, a Fradi Magyarország Manchester Unitedje.

Mint ismert, a Honvéd ellen zárt kapus lesz a mérkőzés, ezért is meglepő, hogy a hazai pálya előnyéről beszélt a Fradi megbízott vezetőedzője. Ennek kapcsán Craig Short elmondta, a Győr ellen jól jött, hogy nem voltak nézők, mert ez levette a játékosok válláról a terhet, de mindenki jobban szeret közönség előtt játszani, hiszen profi futballistákról van szó.

„A felelősség ugyanolyan nagy, hiszen a televízió közvetíti a mérkőzést, így a rajongók is figyelemmel kísérik a találkozót."

Újságírói kérdésre válaszolva Short elmondta, muszáj volt változtatni a csapatnál, hiszen nagyon mélyen volt az együttes.

„Úgy érzem, sikerült pozitívan váltani, jobb a hangulat az öltözőben. Ez köszönhető a rutinosabb játékosok – Lipcsei Péter, Rósa Dénes, Ferenczi István – hozzáállásának, akik segítik a munkámat. Rengeteget beszélek velük, ők pedig jó hatással vannak a fiatalabbakra."

Craig Short megbízása négy mérkőzésre szólt, így elvileg a Honvéd elleni lesz az utolsó. A jövőjével kapcsolatban elmondta, jelenleg A-licences tanfolyamra jár, amelyet januárban fog befejezni, júniustól pedig a pro licences képzést is elkezdi. Ugyanakkor hozzátette, semmiféle kurzuson tanultak nem érnek fel a napi munka során szerzett tapasztalatokkal.

„Egyelőre csak a holnapi mérkőzésre koncentrálok, nem tudom még, hogyan alakul a sorsom a Ferencvárosnál. Kevin McCabe is csak azt mondta, koncentráljunk a Honvéd elleni mérkőzésre, aztán beszélhetünk a jövőről. Lehet, hogy visszamegyek a második csapathoz, nagyon élveztem az ottani munkát, így szívesen dolgoznék azzal az együtessel újra."

Craig Shorttól megtudtuk, hogy Bobby Davison a Sheffield Unitednél kapott munkát, jelenleg játékosmegfigyelőként dolgozik az angol klubnál.

Legfrissebb hírek

Nem támogatja tovább a Duna Aszfalt a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
11 perce

Jövő kedden lesz meg az új francia kapitány

Francia labdarúgás
15 perce

Feczkó Tamás: Már új kihívások felé kacsintgatok

Labdarúgó NB I
31 perce

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
51 perce

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
1 órája

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
1 órája

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 órája

A vb legjobbja a Real Madridhoz igazolna, Mourinhónak azonban nem kell – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája