Rácz Gábor nem lépett vissza

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.06.10. 22:38
Címkék
"Nem értem a történetet. Korábban is előfordult már, hogy egy futballvállalkozást többen képviseltek a ligatanács ülésén, de ebből még sosem volt probléma. Bodnár Györgynek részesedése van a Diósgyőr FC Kft.-ben, szerzett érvényes meghatalmazást, ugyanakkor Ebedli Ferenc sportigazgató, akinek június végén jár le a szerződése, szintén jogosult volt részt venni a tanácskozáson. Egyébként nem foglalkoztat az eset, s a futballból is elegem lett. Remélem, napokon belül bejelenthetem, hogy új tulajdonosa lesz a kft.-nek."

Mindezt Kuti István, a Diósgyőr FC Kft. tulajdonosa mondotta tegnap, akit annak kapcsán kérdeztünk, hogy a csütörtöki ligatanácsi ülésen a Kuti Mariann ügyvezető asszony felhatalmazásával megjelenő "szaknévsoros" üzletembert, Bodnár Györgyöt kitessékelték a tanácskozásról, mondván: a faxon át érkező meghatalmazása nem érvényes.

Kuti Istvánt tehát nem rázta meg az eset, figyelmét sokkal inkább az köti le, hogy üzletileg korrekt körülmények között inthessen búcsút a sportágnak.

Szima Gábort már jó ideje kérik, hogy vállalja a profiliga vezetését
Szima Gábort már jó ideje kérik, hogy vállalja a profiliga vezetését
Szima Gábort már jó ideje kérik, hogy vállalja a profiliga vezetését
A többi klubtulajdonos viszont továbbra is arról egyeztet, kire bízzák a Magyar Labdarúgóliga és a Magyar Hivatásos Labdarúgóliga irányítását. A két szervezet elnöki tisztsége azt követően maradt gazdátlan, hogy Tarsoly Csaba három és fél nap után május 23-án leköszönt az elnöki posztról. Utódjául a futballszervezeteknek két jelöltjük van: Kisteleki István és Rácz Gábor. Utóbbiról elterjedt a hír, hogy visszalépett, a tegnap délután külföldre utazó üzletember azonban ezt érdeklődésünkre cáfolta. Ugyanakkor azt sem tagadta, értesült róla, hogy a csütörtöki tanácskozáson a résztvevők között afféle tesztelést végeztek, és Kisteleki István oldalán volt a nagyobb támogatás. E felmérésnek a hírek szerint az volt a célja, hogy a "vesztest" rávegyék, lépjen vissza. Ekként ugyanis kivédhető lenne, hogy a keddi MLL-taggyűlésen meg MHLL-közgyűlésen - a legutóbbi összejövetelhez hasonló - botrány robbanjon ki az erősen megosztott tulajdonosok között.

Rácz Gábor azonban ezt a szívességet nem teszi meg. Ami érthető, hiszen a tesztelés hivatalos véleménynyilvánításnak nem tekinthető, és kedden - tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban nem egy klubképviselő igencsak rugalmasan változtatgatta a különböző ügyekben a véleményét - egészen más végeredmény is kialakulhat. Főként, mert a hírek szerint két, markánsan eltérő koncepció közül kell majd választaniuk a küldötteknek: Rácz Gábor társadalmi elnökként irányítaná a két szervezetet, míg Kisteleki István főállású elnökként kamatoztatná sportvezetői tapasztalatait.

Ugyanakkor az is megeshet, hogy egyik kandidáló sem kapja meg a poszt elnyeréséhez szükséges kétharmados támogatást. Ezért a színfalak mögött elindultak az egyeztetések arról, hogy rávegyék az MLL-t és az MHLL-t ideiglenesen irányító ad hoc-bizottság tagját, a debreceni tulajdonost, Szima Gábort, hogy - átmenetileg - továbbra is vállalja a testületek irányítását. Ez idő alatt tovább lehetne keresni azt a gazdaságban és a politikai szférában is jó kapcsolatokat ápoló, befolyásos személyt, aki aztán végleg a profi szakág élére állhatna. Az elnöki felkéréstől korábban határozottan elzárkózó Szima Gábort információink szerint több befolyásos klubvezető is megkereste már, s ha a debreceni üzletember végül beadja a derekát, könnyen megeshet, hogy ő lesz a befutó.
Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
4 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
10 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
31 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
32 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
32 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
39 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
43 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik