A pécs vezetői és labdarúgói békét kötöttek a siker érdekében

S. TÓTH JÁNOS, VARGA T. RÓBERTS. TÓTH JÁNOS, VARGA T. RÓBERT
Vágólapra másolva!
2005.04.12. 22:20
Címkék
A hétfő kora esti, Mészáros János ügyvezetővel folytatott egyeztetése után Nagy Tamás elérhetetlenné vált. Utóbb kiderült, nem a nyilvánosság elől menekült, hanem egyéni beszélgetéseket folytatott néhány játékosával, így az "amnesztiában" részesített Sztipánovics Barnabással is, és e társalgások az éjszakába nyúltak.
A pécs vezetőedzője tegnap már újra készségesen és hallhatóan megkönnyebbülten nyilatkozott. Ám hangsúlyozta, megköny- nyebbülése nem annak szól, hogy a vezetők kiálltak mellette ("Jólesett az állásfoglalásuk, de tudom, hogy az edzői pályán nincsenek életre szóló kispadbérletek"), sokkal inkább a kialakult helyzet őszinte tisztázásának, illetve annak, hogy a közömbösség helyett újra az elszántság lehet az úr a társulaton belül. A tréner is önvizsgálatot gyakorolt, elfogadta a kritikát, miszerint szorosabban együtt kell működnie a futballistáival, ugyanakkor a múltat a maga részéről lezárta, és eztán - mint a remények szerint mindenki a PMFC-nél - csakis az évadból hátralévő tíz meccsre összpontosít.

A juniorok közé számûzött Kulcsár Árpád mindent elkövet, hogy visszatérhessen a csapatba (Fotó: Németh Ferenc)
A juniorok közé számûzött Kulcsár Árpád mindent elkövet, hogy visszatérhessen a csapatba (Fotó: Németh Ferenc)
A juniorok közé számûzött Kulcsár Árpád mindent elkövet, hogy visszatérhessen a csapatba (Fotó: Németh Ferenc)
A vezetőség személyi kérdésekben hozott döntéseit Nagy Tamás nemigen kívánta kommentálni, csupán annyit jegyzett meg: egy folyamat eredménye mindaz, ami történt. Korábban is voltak intések, figyelmeztetések, a megfenyítettek mégsem úgy készültek, nem úgy teljesítettek, ahogyan azt szakmai előéletük, no meg a szerződésükben vállalt kötelezettségek alapján tőlük okkal elvárták.

A múlt héten a juniorokhoz átvezényelt Sztipánovics Barnabás nagy hirtelenjében történt visszavételéről az első keretbe a vezetőedző azt mondta, "…remélem, a teljesítménye láttán nekem kell majd magyaráznom, korábban miért nem volt biztos csapattag".

A morális rendteremtés persze a csatárposzton amúgy is vékony társulatot tovább rostálta, de Nagy Tamás más szemüvegen át nézi a történteket: számára a csapat egysége mindennél fontosabb. Rögvest hozzátette azonban, hogy a most megbüntetettek előtt sem zárult be a nagycsapat öltözőjének ajtaja, sőt… A tréner egyébként azt tervezi, hogy mostantól rendszeresen kikéri a rangidős kulcsemberek véleményét, hiszen "…nekem is hasznomra válik, ha első kézből kapok visszajelzést a munkámról".

A játékosok mindenesetre készen állnak: Németh Gábor fontosnak és jó ötletnek véli a közös gondolkodást, mert az segíthet a jelenlegi problémák orvoslásában. A kapus is úgy látja, hogy korábbiakban a csapategység volt a Pécs legfőbb erényeinek egyike. A játékosok egymásért, a csapatért, az edzőért, a szurkolókért, a klubért, nem mellékesen önmagukért küzdve lettek a másodosztály bajnokai, majd az újoncként hetedikek az élvonalban. Játékostársai megbüntetését viszont Németh Gábor nem tartja szerencsésnek, mondván: a teljesítmény csapatfüggő, nem lehet néhány ember nyakába varrni a gyenge futballt.

Akad ugyanakkor olyan - a neve mellőzését kérő - futballista is, aki szerint nagy szerepe van az idei gyöngébb szereplésben annak, hogy néhány labdarúgó és a vezetőedző közötti nem éppen baráti a viszony. Nagy Tamás és Pest Krisztián például korábban igen jó kapcsolatban volt, ám mára nyilvánvalóan eltávolodtak egymástól. Hogy ennek mi lehet az oka, azt csak találgatni lehet, ám egyes vélemények szerint a szakember stílusát nem minden labdarúgó díjazza; alighanem erre utalt fentebb maga a tréner is.

Ám ha mindenki komolyan gondolja a fogadkozását, mától új időszámítás kezdődhet Újmecsekalján… ---- A megbüntetett játékosok közül a 100 ezer forintot veszítő Horváth Gyula elmondta: nem teljesen fair, hogy néhányukból lett bűnbak, mert a többiek sem nyújtottak sokkal jobb teljesítményt. "Nekem azért kell fizetnem, mert nem rúgtam gólt. Ezzel az erővel meg lehetett volna büntetni a védőket is, mert gólt kaptunk…" - fejtegette a támadó, hozzátéve, amikor egy csapatnak nem megy, elindulnak a találgatások. Ilyenkor hallani edző és játékos közti ellentétekről, a pénztelenségről (a pécsiek két hónapja nem kaptak fizetést), ám a jelenlegi problémák akkor is meglennének, ha jobban menne a gárdának, legfeljebb nem kerülnének reflektorfénybe.

Kulcsár Árpád a hét végén még pályára lépett, sőt hibázott is, ebből született a Fehérvár második gólja. A fedezet azt mondta, szubjektív ítélet, hogy vajon annyira rossz produkciót nyújtott-e az elmúlt időszakban, ami miatt száműzni kellett a juniorok közé. "Elfogadom a döntést, ezután is teljes erővel készülök, és mindent elkövetek, hogy bizonyítsam, igenis helyem van az első csapat keretében" - tette hozzá a középpályás, aki nem tagadta, hogy a Pécs rossz passzban van. Ám arra is emlékeztetett: a jobb játékosállománnyal büszkélkedő Zalaegerszeg és Ferencváros is csak négy pontot szerzett a tavasszal…

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

----
Meccsmérleg:
2000-2001 0-1
1999-2000 3-0
1998-1999 0-1
1992-1993 1-2
1983-1984 0-4

Lecserélték a hibázó bírót

A Vasas és az Újpest után a harmadik nekifutásra is nagy múltú fővárosi együttest fogad a Nyíregyháza Spartacus. A Ferencváros ellen abban bízik a Détári-csapat, hogy folytatódik a javuló tendencia: azaz a vereséget és a döntetlent most győzelemnek kellene követnie. A találkozóra kiemelt áron lehet jegyeket venni. Az Újpest-Vasas meccsen hibázó Arany Tamás bírót pihentetik (a játékvezető nem vette észre, hogy Tóth András megütötte Feczesin Róbertet), így Ábrahám Attila dirigálja majd a találkozót. ----
Meccsmérleg:
2003-2004 1-1
2003-2004 1-1
2002-2003 0-1
2001-2002 3-1
2001-2002 1-4

Kizárólag üdítőt lehet inni

A Káposztás utcai stadionban biztonsági okokból nem árusítanak szeszes italt. A Honvéd elleni kupaelődöntőt kedd este 8 órakor játsszák. Fehér Csaba húzódást szenvedett a Vasas elleni, 4-0-ra megnyert mérkőzésen, ám Mészöly Géza tervei szerint pályára lép. Sarokgyulladása után elkezdte az edzéseket, sőt, a juniorok között egy félidőt már játszott is Tamási Zoltán, ám a bekkre egyelőre nem számíthatnak az újpestiek. Ki kell hagynia a soproni mérkőzést az eltiltott Tóth Norbertnek is. ----
Meccsmérleg:
2003-2004 2-0
2003-2004 2-0
2002-2003 2-4
1997-1998 1-1
1996-1997 4-0

Pajkos János még nem döntött

Mégsem Pajkos János tartotta tegnap este a Békéscsaba tréningjét, mert Darko Canadic főtulajdonos most sem fizette ki a játékosokat. A szakember azt mondta, ha ma reggelig sem jutnak hozzá a pénzükhöz a labdarúgók, nem vállalja a szakmai munka irányítását. Bár az amúgy sem lenne könnyű, hiszen még be sem mutatták őt a futballistáknak. Az Előréhez kapcsolódó információ, hogy telefonelhallás miatt a Sopron elleni első gól szerzője tévesen jelent meg: nos, Kulacsik Tamás volt eredményes, aki első élvonalbeli találatát jegyezte. ----
Meccsmérleg:
1999-2000 1-3
1998-1999 0-0
1997-1998 5-1
1992-1993 1-5
1991-1992 1-4

Korzózhatnak a szurkolók

Diósgyőrött a nagy érdeklődésre tekintettel már hétfő délután megkezdték a jegyek árusítását. A szurkolók nemcsak a stadionban juthatnak hozzá a bilétákhoz, hanem a megyeszékhely nagyobb bevásárlóközpontjaiban is. Újság még Diósgyőrött, hogy ezúttal a drukkerek már igénybe vehetik a korábban lezárt korzót is, ugyanis letelt a győriek elleni rendbontás miatt kiszabott ligabüntetés. Budovinszky Krisztián nélkül játszik a Honvéd, a védő ugyanis megkapta harmadik sárga lapját a Győr ellen. ----
Meccsmérleg:
2003-2004 5-0
2003-2004 2-2
2002-2003 2-1
2001-2002 2-1
2001-2002 1-1

Mégsem súlyos a sérülés

A bajnokságban kitűnően szereplő fehérvári együttes hazai pályán esélyes, és szeretné is megelőzni a tabellán az Egerszeget. A vendégek Székesfehérvárott az utóbbi időben több váratlan vereséget is szenvedtek, most abban bíznak, hogy a diósgyőri győzelem után tovább javítják a tavaszi mérlegüket. Jó hír a vendégek számára, hogy a DVTK ellen látszólag súlyosan megsérülő Babati Ferenc állapota a vártnál gyorsabban javul, és egy-két héten belül visszatérhet a csapatba. ----
Meccsmérleg:
2003-2004 1-2
2000-2001 1-0
1996-1997 6-0
1995-1996 2-1
1993-1994 1-1

Kegyelem Sztipánovics Barnabásnak

Három győztes mérkőzés után legutóbb Debrecenben pont nélkül maradt az MTK, ráadásul az együttes egy időre elveszítette a csapatkapitányát, Füzi Ákost. A középpályást már az első félidőt követően le kellett cserélni, és később derül ki, hogy a keresztszalag-sérülése miatt mennyi időt kell kihagynia. A 22 esztendős Dávid Ervin először lesz kezdő ebben a bajnokságban a pécsieknél, akik Sztipánovics Barnabást rehabilitálták. A csatár a junioroktól visszakerült a felnőttkerethez, és mindjárt játéklehetőséghez is jut a Hungária körúton. ----
Meccsmérleg:
1987-1988 0-3
1980-1981 0-2

Sándor Tamás eltiltását tölti

Kaposvárott nagy érdeklődés előzi meg a listavezető vendégjátékát. A szurkolók derűlátóak, s ezt arra alapozzák, hogy a Rákóczi az élcsapatok ellen rendre kitesz magáért. Reménykednek, hogy ma sem lesz másként. A debreceniek a kedd délelőtti edzés után útra keltek Kaposvárra, ahol játékmesterük, a sárga lapjai miatt eltiltott Sándor Tamás nélkül szeretnék megszerezni mind a három pontot. Az irányító ezúttal a legutóbbi fordulóban bombagólt szerző Madar Csaba lehet. Természetesen a bajnoki aranyra törő vendégek győzni akarnak. ----
Meccsmérleg:
A két csapat még nem találkozott egymással az Illovszky-stadionban.

Tóth Zoltán került a kapuba

Rendkívül tartalékos lesz a hazai csapat, sérülések és eltiltások miatt Egervári Sándornak új középpályássort kellett összeállítania. Érzékeny veszteség az Újpest ellen megsérült kapus, Posza Zsolt kiesése is - helyettese a Megyeri úton büntetőt hárító Tóth Zoltán lesz. Nehéz összecsapás vár a pápaiakra, mert az angyalföldiek vissza szeretnének vágni az őszi 0-2-ért. Az eltiltását letöltő Somfalvi Csaba újra helyet kap a kispadon, ugyanúgy, mint a combizomsérüléséből felépült két játékos, Darius Miclea és Simeon Stevica. ---- "A Nyíregyházának és Ferencvárosnak is nagy szüksége van pontokra, de a Fradi jobb csapat, és kettő egyre győz" - tippelt Veréb György.

Nem tud nyerni Békéscsabán a Győr. Novák Dezső elmondta, a gondok ellenére a lila-fehérek sem rosszak, így 1-1-es döntetlen születhet.

Gálhidi György a Diósgyőrrel legyűri volt csapatát, a Honvédot. "Kettő egyes hazai győzelem születik" - jósolt Csapó Károly.

Tovább menetel a Fehérvár. Fekete László szerint a piros-kékek 1-0-ra verik a Zalaegerszeget.

Két vereség után újra nyer a Vasas. "Az angyalföldiek a botlások ellenére ezúttal három egyre győznek a Pápa ellen" - mondta Pásztor József.

Egy ponttal tér haza Sopronból az Újpest. Telek András azt várja, hogy 2-2-es döntetlen születik.

"Két jó formában lévő csapat találkozik Kaposvárott, a Rákóczi hazai pályán pontot szerez a Debrecentől, a tippem kettő kettő" - mondta Csongrádi Ferenc.

Sima győzelmet arat az MTK. Kereki Zoltán szerint 2-0-s kék-fehér siker várható a Pécs ellenében.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik