Az elnök azt ígéri, ezután kemény lesz

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
2005.02.28. 23:02
Címkék
Noha hat ellenszavazat akadt, a futballtársadalom képviselői - a várakozásoknak megfelelően - elsöprő többséggel álltak ki tegnap délelőtt Bozóky Imre mellett a labdarúgó-szövetség tisztújító közgyűlésén. Ha az 51 esztendős izsáki ügyvéd kitölti második ciklusát, akkor - Barcs Sándor után - az MLSZ történetének második leghosszabb ideig hivatalban lévő elnökeként vonulhat be a honi futballhistóriába. Márpedig a FIFA-partjelzőből lett sportvezető elszánt a tekintetben, hogy végigviszi a programját.
Múlt és jelen: Bozóky Imre már a jövôbe tekint (Fotók: Meggyesi Bálint)
Múlt és jelen: Bozóky Imre már a jövôbe tekint (Fotók: Meggyesi Bálint)
Múlt és jelen: Bozóky Imre már a jövôbe tekint (Fotók: Meggyesi Bálint)
Múlt és jelen: Bozóky Imre már a jövôbe tekint (Fotók: Meggyesi Bálint)
Múlt és jelen: Bozóky Imre már a jövôbe tekint (Fotók: Meggyesi Bálint)
Múlt és jelen: Bozóky Imre már a jövôbe tekint (Fotók: Meggyesi Bálint)
- Elnök úr, hogy aludt vasárnap éjszaka?
- Remekül, csak egy kicsit kevesebbet, mint szoktam, mert hétfő reggel már negyed hatkor fel kellett kelnem, ugyanis a közszolgálati tévé reggeli műsorában kezdtem a napomat - mondta az MLSZ elnöki posztját a szavazatok 93.55 százalékát begyűjtve megőrző Bozóky Imre. - Ráadásul Izsákon nagy a hó, ezért is indultam el időben. Ettől függetlenül éppúgy készülődtem, mint bármelyik reggelen.

- Azon sem töprengett, hol lehet a kabalanyakkendője?
- Nincsen olyan ruhadarabom, amihez bizonyos helyzetekben foggal-körömmel ragaszkodnék. Most már nincs… Mert amikor még partjelzősködtem, a meccsek előtti stadionszemlékre mindig ugyanazt a fehér inget vettem fel.
- Azt azért aligha állíthatja, hogy 1999-ben is ilyen nyugalomban készülődött az elnökválasztó közgyűlésre…
- Nem, ezt tényleg nem mondhatom… Akkoriban nagyobb volt a feszültség - bennem és a futballtársadalomban is. S noha hittem abban, hogy a programom mögé felsorakoztathatom a küldöttek többségét, a választás többesélyes volt. Végül a második fordulóban sikerült győznöm Kovács Attila ellen.

A széthúzás helyett összefogás is lehet

- No igen, a boldog szép napok, amikor egy elnökválasztás egyszerre volt királydráma és habkönnyű vígjáték…
- Ha a kilencvenes években valaki azt állítja, hogy mifelénk a tisztújítás egyszer majd olyan rendben és csendben pereghet le, mint történt ez most, azt tényleg nem veszik komolyan. Ez alkalommal viszont az amatőr- és a profiszekció is felsorakozott mögém, és ez a szavazatok számában is tükröződött.
- Mennyi háttérmunka van mindebben? Hány kilométert autózott, mennyit telefonált, hány egyeztetésen vett részt a kampányidőszakban?
- Nem készítettem statisztikákat, de az biztos, hogy az utóbbi egy hónap embert próbáló időszak volt. Az amatőrökkel és a profikkal is többször találkoztam, sokat és őszintén beszélgettünk a magyar futball jövőjéről.

- Imponáló győzelmet aratott a választáson, ami azt súgja, manapság nincsenek acsarkodásba fúló ellentétek a sportágon belül. Mégis: tényleg reális az, ha a magyar futball pillanatnyi állapotában a hivataláért újrainduló elnöknek nincs riválisa?
- A mostani voksolás üzenet volt, az eddigi munkám pozitív visszajelzése, és ennek természetesen örülök. Ugyanakkor azt is igazolta, hogy az oly sokszor érdekcsoportokra széttördelődő magyar futballközegben is megteremthető az összefogás. Beszélőviszonyba kerülhetnek egymással a sportág szereplői, és igenis felsorakoztathatóak a jó, a közös szakmai ügyek mögé. ---- E ---- -
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
1 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
2 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
2 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
2 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
2 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
2 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik