Szétoszthatják a pénzdíjat

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
2005.01.31. 21:21
Címkék
"Abban maradtunk, hogy a debreceni terembajnokság hatos döntőjében keresett hétszázötvenezer forintot eloszthatjuk egymás között."
Ennyi jó hírt tudott mondani tegnap délután Csertői Aurél, az FC Fehérvár vezetőedzője, de valljuk meg, az elmúlt hónapok történéseinek fényében ez a kis pénz is már-már egy lottóötössel ér fel a futballisták és a szakvezetők számára. Hogy mennyire drámai a helyzet az egykor szebb napokat is megélt székesfehérváriaknál, arra egyetlen történet: Szelier András, sportot felügyelő alpolgármester "fájdalmas, keserves élményként" idézte fel a vasárnapi teremtornát megelőző találkozását a juttatásaikra tavaly október óta mindhiába váró labdarúgókkal. A várospolitikus elé ugyanis odaállt az erdélyi illetőségű Csizmadia Csaba, és szinte könyörgött a futball-kft.-ben többségi tulajdonos önkormányzat második számú emberének, hogy bontsanak szerződést. Mostanra ugyanis annyira kiürült a zsebe, hogy már Romániából kell pénzt kérnie a rokonoktól, másként itt felkopna az álla…

A játékosok nem értik, miért kell maradniuk

A futballisták egy része a könyörgésnél keményebb lépéseket is tett azért, hogy szakíthasson a csőd szélére került labdarúgócéggel. Jó néhányan feljelentették a ligánál a Fehérvár FC Kft.-t, s az elsőfokú bizottság hét esetben már ki is mondta a kft. szerződésszegését. A tartozásait elismerő társaság azonban fellebbezést fontolgat, noha az is kérdéses, hogy a hétszer 250 ezer forintos fellebbezési díjat sikerül-e összekaparnia. A labdarúgók egy része mindezt inkorrekt hozzáállásként éli meg, a kft.-nél viszont azzal védekeznek, hogy a tulajdonos utasítását teljesítik: a cél ugyanis a vagyonvesztés mérséklése (más kérdés, hogy közben az egyik legértékesebb futballista, Tóth Balázs viharos gyorsasággal, ingyen távozhatott, sőt már be is mutatkozott a török Malatyasporban).
Az önkormányzatnál ugyanis még mindig reménykednek abban, hogy sikerül befektetőt találni a Fehérvár FC Kft-nek. Igaz, a FIFA-licences menedzser, Kiss József fia, Kiss Péter által képviselt, tavaly november óta pályázó üzleti kör az utóbbi napokban semmiféle értesítést nem kapott arról, hogy mégis befutó lehetne (pedig saját bevallásuk szerint már többször megerősítették vételi ajánlatukat). Kissék tehát mintha parkolópályára szorultak volna, s helyettük egy, a közelmúltban színre lépő új befektetői csoporttól remélné a város a már-már menthetetlennek látszó székesfehérvári profifutball megmentését.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
---- M ---- A
Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
11 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
22 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
56 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája