Lipcsei Péter tekintélye megnőtt Londonban

Lipcsei Péter sajátosan lett a csütörtök esti, londoni Millwall elleni UEFA-kupa-mérkőzésnek a hőse. Csaknem teljesen új szerepkörben kellett játszania a két csatár és a középpályások között, sokáig nem is igen találta a helyét, a végén viszont egy remekül eltalált szabadrúgásból ő egyenlített, és ez a gól hallatlanul fontos lehet majd a végelszámolásnál. Ugyanakkor végig a csapat vezéregyénisége volt, hajtotta, bátorította a többieket, érződött rajta a hit, hogy egy angol csapat otthonában is van keresnivalója a Ferencvárosnak.
- Furcsa volt ezen a poszton játszani, még akkor is, ha a Tirana elleni UEFA-kupa-selejtező visszavágóján már belekóstolhattam ebbe a szerepkörbe - mondta Lipcsei Péter az 1-1-es végeredményt hozó találkozót követően. - Elsősorban az volt a feladatom, hogy irányítsam a két éket, és meg kellett volna akadályoznunk a felíveléseket.
- Feltételes módban?…
- Igen… Nem mindig sikerült. Éreztem, hogy rengeteget futok légüres térben, nem mindig érünk oda a labdát birtokló védő közelébe, de egy idő után azért sikerült megoldani a feladatot. Ebben persze nagyon sokat segített Adam Kapic és Rósa Dénes is, nélkülük nem sikerült volna. Szerencsére az egész mérkőzésen érződött, hogy mindenki igyekszik kisegíteni a másikat.
- Belülről milyennek érezte a mérkőzést?
- Én azt hittem, hogy nehezebb lesz. Láttuk a Millwall legutóbbi bajnokiját, akkor az angolok sokkal erőteljesebbek, keményebbek voltak, iszonyúan sokat ütköztek, azaz jóval félelmetesebbnek tűntek. Éppen ezért kicsit tartottunk is tőlük, és ez nyomta rá a bélyegét a teljesítményünkre. Éreztem magunkon, hogy túl óvatosak vagyunk, és végül csak a kapott gól után kezdtünk el úgy futballozni, ahogyan az elejétől fogva kellett volna.
- Ezek szerint Dennis Wise gólja volt a fordulópont?
- Pontosan. Akár büszkék is lehetünk arra, hogy volt a csapatban annyi erő és tartás, hogy nem estünk össze, túlléptünk a saját árnyékunkon, és elsősorban emiatt meg is érdemeltük a döntetlent.

- Amikor a Millwall megszerezte a vezetést, az volt az első gondolata, hogy most aztán mindent bele, és biztosra vette az egyenlítést?
- Ôszintén?
- Ha lehet kérni…
- Nem. Abban a pillanatban az jutott az eszembe, hogy kikaptunk, azaz magamban elkönyveltem a vereséget. Aztán meglepetten vettem észre, hogy elkezdünk játszani, és akkor már tudtam, van még mit keresnünk.
- Kintről úgy látszott, Tőzsér Dániel is szívesen elvégezte volna a szabadrúgást. A csapatkapitányi tekintély döntött, hogy végül nem övé lett a lehetőség?
- Így is lehet mondani. Felálltunk a szabadrúgáshoz, és Dani szólt, hogy ő majd elrúgja. Eszembe jutott, hogy szombaton Kaposvárott volt néhány sikertelen próbálkozása, ráadásul ez inkább az én szögem, ezért mondtam neki: én lövöm el. Aztán csak azt láttam, hogy a kapus mintha elmozdulna az ellenkező irányba, a labda pedig bent van a sarokban. Szenzációsan jó érzés volt.

- Említette, meglepő volt, hogy a kapott gól után elkezdtek nyugodtan játszani. Beláthatja, ez kicsit furcsán hangzik, hiszen addig sem tiltotta meg senki, sőt…
- Ez így van, de nem tudok magyarázatot adni. Nem az történt, hogy valaki intett, most aztán veselkedjünk neki, egész egyszerűen magától állt össze a játékunk. Persze, ez nem jó, hiszen a sokk nélkül is futballozhattunk volna, és a visszavágón jó lenne hasonló kényszerítő erő nélkül az utolsó negyedóra teljesítményét nyújtani, azzal ugyanis biztosan továbbjutunk. Ám óva intek mindenkit az ünnepléstől, a párharc nyitott, nehéz lesz a visszavágó. Csak akkor járhatunk sikerrel, ha úgy vesszük, mintha az ellenfél győzött volna egy nullára Londonban.




László Csaba kőkeményen kritizálja labdarúgóit ---- L ---- A