Gyakorolták a tizenegyeseket

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2004.07.18. 21:18
Címkék
A hét végén a Monor SE, a Dunakanyar Vác, a Bp. Honvéd és a Vecsés részvételével rendezték meg a Macron-kupát.
Az UEFA-kupában érdekelt, és az első selejtezőmeccsen Jerevánban a MIKA ellen győztes (1–0) Bp. Honvéd csapatában nem játszhatott még a sérült Horváth Péter, míg Vadócz Krisztián és Takács Zoltán az utánpótlás-válogatottbeli kötelezettségei miatt nem állhatott a helyosztón Gálhidi György rendelkezésére. Pályára lépett viszont a szlovák Josef Muzslay, aki Sopronból érkezett, sőt a Vecsés elleni mérkőzésen gólt is lőtt, majd egy összecsapás során megsérült a bokája, így néhány napot várhatóan ki is kell hagynia. A bosnyák támadó, Vinko Csoszics az első ligás Siroki Priek csapatától, míg Funk Zoltán Dabasról érkezett próbajátékra. Továbbra is a kispestiekkel készül Zoran Sztamenics, és a mozambiki Gianito is. Hamar István ellenben biztos, hogy Kispesten folytatja: a Honvéd-tábor egyik kedvence újabb egy évre kötelezte el magát a klubbal. És még egy mondat: Vácott már megtalálták az irányítóposztra a legutóbb a Békéscsaba együttesében játszó Bánföldi Zoltánt, aki gólt is lőtt a Monor elleni találkozón. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
14 perce

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
31 perce

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
47 perce

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
1 órája

NHL: Brady Tkachuk újabb triplája, hosszabbítás után nyert a Florida

Amerikai sportok
1 órája

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
2 órája

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
2 órája

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
9 órája