Az egyik szemtanú rettegése

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
2004.05.17. 21:22
Címkék
Két és fél hónapos szünet után folytatódott hétfőn a Fővárosi Bíróságon G. János és társai büntetőpere. A vádlottakat a néhai soproni edző, Simon Tibor tragédiája kapcsán társtettesként halált okozó testi sértéssel vádolja az ügyészség.
Az igazságügyi orvos szakértők álláspontja különbözött a tekintetben, hogy az orrcsonttörést, sziklacsontrepedést, koponyaalapi törést, valamint két helyen durva, mélyre terjedő agyroncsolást szenvedő, sérüléseibe 2002. április 23-án belehaló áldozat fejét egy vagy több végezetes ütés érte-e. Az ellentmondás feloldására a bíróság egy harmadik szakvélemény elkészítését rendelte el; hogy az orvos szakértő mire jutott, a soron következő, tehát a szerdai tárgyaláson derül ki.
A hatodik tárgyalási napon négy tanú jelent meg. Egyikük egy tanárnő, aki a Café Allure-ben szórakozott. Már hazafelé tartott, amikor arra figyelt fel, hogy Simon Tibor futott ki a bárból. Egy fehér inges férfi utolérte, majd ütni kezdte a trénert, és amikor összeesett, belerúgott a hátába. Ekkor még otthagyta, ám a sértett valamit szólhatott, mert a támadó visszafordult, és belecsapott áldozata arcába, akinek – idézve a tanú szavait – "loccsant a feje az aszfalton". A tettes körszakállas férfi volt – és ez a leírás a Café Allure Abu nevű arab vendégére illik, akinek mára se híre, se hamva…
A következő tanúval nem volt könnyű dolga a bírónak, a rokkantnyugdíjas asszony ugyanis először a nevét sem akarta elárulni. Pedig kulcsfontosságú tanú ő, hiszen a lányát és unokáját kísérte ki a hajnali vonathoz, amikor közvetlen közelről szemtanúja volt a drámai eseményeknek. A kezeit tördelő asszony, aki két nappal a történtek után jelentkezett a rendőrség tanúvonalán, elmondta: azért retteg, mert vallomása után azzal fenyegették meg, ha beszél, kiirtják a családját! A bíróság elé állt a Simon Tiborral szórakozó társaság egyik férfi tagja is. A fiatalember is ivott, de arra emlékezett, hogy az edző a bárban szóváltásba keveredett a biztonságiakkal, és valaki leütötte. Simon Tibor kiszaladt a helyiségből, de mire barátja kiért az utcára, csak azt konstatálhatta, hogy az egykori hátvéd szétvert fejjel fekszik az úttesten. Szerinte a sérülései durvák voltak, azaz kizárt, hogy csak ököllel bántalmazták. Végül az
1-es számú, védett tanú következett, aki azt vallotta, ketten bántalmazták az edzőt, egyikük mellkasát és hasát tetoválások borították. G. János – az egyik védő kérésére – megmutatta a mellkasát, amin tényleg virít egy tetoválás.
További két tanú nem jelent meg, egyiküket jövő hétfőre megpróbálják elővezettetni. A bíró úgy tervezi, hogy azon a napon elhangzik a perbeszéd, május
26-án pedig megszülethet az első fokú ítélet.
Csak emlékeztetőül: a bűntett 2002. április 20-án történt…
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája