Jó pénzért fociznak az itt játszó légiósok

K. K.K. K.
2004.04.02. 21:24
Címkék
Sokan emlékezhetnek az Újpestbe szerződött Túlióra, aki 20 millió forintjába került a lila-fehéreknek. Ezért a pénzért fél évig futballozott Magyarországon. Annak ellenére, hogy tizenötször szerepelt hazája válogatottjában, igazán maradandót nem alkotott. No, de nézzük a jelent, jelezve, hogy hivatalos fizetési lista Magyarországon nem létezik, de menedzserektől sok mindent megtudhat az ember, így közelítőleg azt is, hogy milyen a légiósok bérezése. Összeállításunkból kiderül, hogy nem is a csak a futballban fizetnek jól Magyarországon&
Jól fizetett játékos az MTK profija, a brazil Welton Silva. A csatárnak 5000 dollár havi juttatás jár, ami a napi árfolyam szerint körülbelül 1.1 millió forint. A szintúgy Brazíliából érkezett, ám a Fradi-színeiben magyar állampolgáként szereplőr Leandro 17 éves korában szerződött az MTK futballcsapatába, és a kék-fehér klub akkor havi 100 ezer forintot utalt át a labdarúgó számlájára, azóta Leo is öregedett, s a fizetése is nőtt, jelenleg egymillió forintot kap havonta.Százezres román légió

Az utóbbi időben több román játékos szerződött magyarországi klubokhoz, és bizony közülük csak kevesen nyújtottak, nyújtanak emlékezetes produkciót. Információnk szerint legtöbbjük fizetése hasonló tartományban mozog: Ian Voicu, Marius Sasu és a többi román légiós egyaránt 700 ezer forintért futballozik. A debreceni Flavio Pim járandósága 500 ezer forint, és ugyanennyit kap Darko Peric, a győri ETO horvát légiósa. ---- A ---- M
Legfrissebb hírek

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
13 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
19 perce

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
26 perce

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
40 perce

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
47 perce

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
50 perce

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
58 perce

Bartucz László: Boldog vagyok, ennél már csak az lett volna jobba, ha a családom is velem ünnepel

Kézilabda
1 órája