Az OTP-nek nem kell a Fradi

2004.03.24. 20:36
Címkék
Kovács Ádám tegnap délután nem akart nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, ám arra a felvetésre, miszerint a Ferencváros vezetősége már nemigen bízik abban, hogy csütörtökön képes lesz rendezni tartozását, a feltaláló-vállalkozó azt mondta, egészen addig nem beszél az ügyről, amíg nem érkezik meg az FTC számlájára a pénz.
Megkérdeztük azt is, ha most nincs a birtokában a háromszázmillió forint, akkor egy nap alatt honnan teremti elő az összeget? Erre azt felelte, hogy csupán szerdán késő este tud válaszolni a kérdésre – emígyen a közvélemény csak csütörtökön értesülhet a konkrétumokról…Egyes hírek szerint az OTP Rt. vezérigazgatója, Csányi Sándor – aki néhány évvel ezelőtt már közel került ahhoz, hogy befektessen az Üllői úton – lehet az egyik, aki Kovács Ádám után szerepet vállal az Üllői úton. Megpróbáltuk utolérni a bankigazgatót, ám elfoglaltsága miatt csak rövid elektronikus levélben kérdezhettük meg tőle: elgondolkodott-e azon, hogy megvásárolja a Ferencváros Rt.-t? Az OTP Rt. válaszul a következő szövegű levelet küldte el hozzánk: "Tájékoztatjuk, hogy dr. Csányi Sándor jelenleg sportbefektetések lehetőségével nem foglalkozik."Furulyás: A hitegetésnek már vége

NSO-mappa:
Az FTC&


Szavazás

Mi lesz az FTC-vel Celladam nélkül?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

Tenisz
4 perce

Férfi kézilabda BL-rájátszás: Kielce–Szeged visszavágó

Kézilabda
7 perce

Kovács Bendegúz bekerült az AZ Alkmaar Kl-negyeddöntős keretébe a Sahtar Doneck ellen

Légiósok
45 perce

Női kézilabda Eurokupa: Törökország–Magyarország

Kézilabda
52 perce

Videó: aranyérmet várnak a vb-re készülő magyar női jégkorong-válogatott játékosai

Jégkorong
59 perce

Röplabda: MVP-címmel vonul vissza a Vasas csapatkapitánya

Röplabda
1 órája

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
1 órája

Szuperliga: Topolya–IMT Novi Beograd

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik