Ne féljen senki, mert lesz pénz

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
2004.03.11. 21:35
Címkék
Az Üllői úton járt csütörtök délelőtt Kovács Ádám. A Celladam Rt. elnök-vezérigazgatója, aki tavaly november 25-ike óta a Ferencváros főszponzora, azt követően látogatott el az FTC klubházába, hogy szerda éjfélkor lejárt a sportklubbal kötött támogatói szerződésben rögzített első fizetési határidő: március 10-éig 300 millió forintot kellett volna átutalnia az FTC számlájára, ám a Fradinál hiába vártak a pénzre. A kutató-feltaláló azonban saját bevallása szerint tegnap már arról tájékoztatta Furulyás Jánost, a Ferencváros és a labdarúgócsapatot működtető futball-rt. elnökét, valamint Kácsor Attila gazdasági igazgatót, hogy miként is teljesíti a vállalását.
Semmi akadálya annak, hogy a labdarúgók továbbra is önfeledten ünnepeljenek a gyôzelmet jelentô gólok után, ugyanis a prémiumukat idôben megkapják (Fotó: M. Németh Péter)

"Jó híreket vittem – mondta lapunk megkeresésére Kovács Ádám. – Bemutattam ugyanis azokat a dokumentumokat, melyek igazolják, hogy van vevő a cégem által a Fradinál fizetési garanciaként letett Celladam-részvényekre. Nem titok, Gerencsér István lesz a vásárló, aki annak a Pulzus Kft.-nek az irányítója, amely a napokban megkezdte a Vitacell nevű táplálékkiegészítő gyártását Nyíregyházán. A cseppet az Európai Unióban, valamint Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is forgalmazzuk majd, ez pedig bőséges fedezetet nyújt a Ferencváros támogatásához. A részvényvásárlás technikája egyébként az lesz, hogy az értékpapírok névértéken bekerülnek az FTC Rt.-hez, a vevő pedig vagyoni, azaz tízszeres értéken jut azokhoz hozzá; a keletkező árfolyamnyereségből finanszírozzuk majd az rt. veszteségeit."

1/6. rész
2/6. rész: Hallgatás üzleti okokból
3/6. rész: Kifizették a büntetést is
4/6. rész: A ligavizsgálat immár biztos
5/6. rész: A késedelmes fizetés nem okozhat gondot
6/6. rész: A papírnak is van értéke
Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
20 perce

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
33 perce

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
37 perce

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
44 perce

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
1 órája

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
1 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
2 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
3 órája