Erősítésre már nem futja

Vágólapra másolva!
2004.01.18. 20:36
Címkék
Javában készül a március 6-i bajnoki rajtra a Szolnoki MÁV-Neusiedler NB I B-s csapata. Az egy hónapos pihenő után immár két hete régi-új otthonában, a Tiszaligeti stadionban tréningezik az együttes.
Az elmúlt évekkel ellentétben nem utazik edzőtáborba a Szolnok, mindvégig hazai környezetben dolgozik a játékosokkal Tóth Dénes vezetőedző és új segítője, a Rózsavölgyi László helyére kinevezett Romanek János. "Jelenleg áttekinthetetlen a magyar labdarúgás irányítási, illetve versenyrendszere, képtelenség hosszú távra tervezni – mondta Ferencz Gábor, a klub első embere. – A mi költségvetésünk is folyamatosan csökken, hogy mást ne mondjak, a városi támogatás, amiből az utánpótlásunkat kellene eltartani, két év alatt huszonkétmillióról kilencmillió forintra csökkent, míg a liga anyagi nehézségei miatt az MLL-től egyetlen fillért sem kapunk. Éppen ezért úgy tűnik, nem tudunk új játékost szerződtetni, a jelenlegi keretnek kell megoldani a szakmai feladatokat. Ha viszont mindenki egyfelé húz, és tudása legjavát nyújtja, megszerezhetjük a negyedik-hatodik hely valamelyikét."Márpedig ez akár osztályozós szereplést is jelenthet, hiszen a labdarúgó-szövetségben még nem döntöttek arról, felemelik-e az élvonal létszámát a jelenlegi tizenkettőről tizenhatra. Ha igen, az ötödik-hatodik helyezettek osztályozót játszanak, a Szolnoki MÁV-Neusiedler pedig jelenleg mindössze négy ponttal marad el e pozíciótól, ami nem tűnik behozhatatlan hátránynak. Tóth Dénes kilenchetes felkészülési programot dolgozott ki, és január utolsó napjától heti két edzőmeccset is beiktat; öt alkalommal élvonalbeli, egyszer másodosztályú, míg háromszor NB III-as gárda ellen lépnek pályára a kék-sárgák. "Úgy néz ki, nem futja a keret minőségi megerősítésére, de Kolbe Ádám októberi távozása miatt egy huszonhárom év alatti játékosra mindenképpen szükségünk lenne – mondta Tóth Dénes. – Egy hete velünk készül a huszonegy esztendős, a DVSC-ben nevelkedett tiszafüredi Millinkhoffer György, aki megjárta a korosztályos válogatottakat, és tavaly Svédországban is idegenlégióskodott. Három ifjúsági labdarúgó, Ökrös András, Hamar Ádám és Fülöp Ádám is a felnőttcsapattal kezdte meg a felkészülést." A Szolnoki MÁV-Neusiedler immár évek óta jól szerepel a tavasszal. Ha sikerülne folytatnia a hagyományt, az alighanem megmozgatná a közönséget is, hiszen 50 esztendeje nem volt élvonalbeli csapata a megyeszékhelynek.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
2 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
3 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
3 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik