Február 14-én nem futballozik

Előbb attól, hogy fájt a lába (február 14-én, egy pénteki napon a ciprusi edzőtáborban elszakadt a térde keresztszalagja), majd attól, hogy fájt a szíve (előre látható volt a hosszú kihagyás), és attól is, hogy fájt az izma (hetekig erőlködött a rehabilitációs gépek alatt).
– Állítólag hosszas tárgyalássorozat eredményeként lehetett csak bejelenteni, hogy még három évig marad.
– Valóban elhúzódtak az egyeztetések, elvégre a Fotex Rt. színre lépése óta egyfolytában egyeztettünk a szerződésem megújításáról – válaszolta a 22 éves labdarúgó. – Ám a helyzet az, hogy a szerződésemet nem mostanában írtam alá. Amikor a Fradinál befektetett Várszegi Gábor, akkor azzal keresett meg, módosítsuk a szerződésemet. Elkezdődtek a tárgyalások, amelyeket nagyban nehezített, hogy azokon az üzletember – mivel meglehetősen elfoglalt volt akkoriban – nem volt jelen, ezért a megbeszélések Szeiler József vezérigazgató segítségével zajlottak. Ô elmondta nekem a tulajdonos ajánlatát, én egyeztettem a menedzseremmel, aztán visszaüzentünk. Úgyhogy telt az idő rendesen, mígnem az idén márciusban szóban megállapodtunk, a május harmincadikai botránnyal záruló utolsó forduló előtt meg már alá is írtuk a papírokat.
– Miért kellett várni fél évet a nyilvánosságra hozatallal?
– A klub megfelelő körülmények közepette akarta közölni a hírt a szurkolókkal. A május végi események után erre egészen idáig nem volt lehetőség. A vasárnapi Fradi Club rendezvénye ellenben remekül sikerült, majd kétezer ember volt a népligeti kézilabdacsarnokban. Az egyesület igazi drukkerei voltak jelen, olyan emberek, akik az oldalvonal melletti lelátón ülnek évek, évtizedek óta, és nem olyanok, akik a tábor kisebb, de erősebb magjaként randalíroztak a Debrecen-meccs lefújása után. Jó volt látni, hogy ezek a szurkolók mennyire szeretik a klubot, és jó volt, hogy rengetegen jöttek gyerekkel, unokával, hiszen a szülők és nagyszülők is így lettek Fradi-szimpatizánsok. Örömteli kezdeményezés ez.

– Azt kell mondanom, bátrak a ferencvárosi klubvezetők, ha május közepén, amikor még az is kérdéses volt, valaha pályára léphet-e, aláírták a szerződését.
– Meg kell hagyni, szép gesztus volt tőlük. Jólesett, hogy legalább annyira bíztak a felépülésemben, mint amennyire én hittem benne. Azt azonban megjegyezném, eget-verő rizikót nem vállaltak, mivel a szerződésem az utóbbi időben a Ferencvárosnál megszokott módon köttetett, azaz abban az esetben kereshetek jelentősebben, ha játszom.
– Szabad tudni, mennyi az annyi?
– Maradjunk annyiban, nem ebből a fizetésemből alapozom majd meg a futball utáni életemet. Persze, az első profiszerződésemhez képest így is jobb pénzt kapok.
– Ennek örülhetünk, mindenesetre a közhely is azt mondja: egy a lényeg, az egészség…
– Habár jó ideje végzek labdás gyakorlatokat, akkor mondom majd, hogy százszázalékos állapotban vagyok, amikor már rendszeresen a többiekkel tréningezem. Most már nem siettetem a gyógyulásom, mivel úgy is csak a tavasszal léphetek pályára. Nem hiányzik nekem, hogy tovább húzodjon a gyógyulásom.
– Majd egy év telt el…
– A műtétet követő két és fél hónapban óvatosan gyógytornáztam idehaza, majd Bécsbe utaztam, ahol speciális erősítőgyakorlatokat végeztem. Tudtam, mihamarabbi felépülésem múlhat ezen, de bevallom, nehezen indultam neki. Nehéz időszak volt: egyedül egy idegen városban, sőt mondhatom, egy szobában. Tudniillik alig bírtam mozogni… Mi mást csinálhattam volna unalmamban, gondolkodtam, és amikor gondolkodtam, sajnáltam magam. Októberig kijártam, azóta azért jobban érzem magam.
– Mikor lehet végre kijelenteni: meggyógyult?
– Néha még mindig érzek fájdalmat, de legalább már tudják az orvosok, hogy mitől: a külső keresztszalagom beszűkült. Ne kérdezze, hogy ez mit jelent, én is csak annyit tudok, gyógyszeres kezeléssel, esetleg injekcióval lehet ezen segíteni.
– Hétfőn Dunavarsányban járt. Ugye nem játszott? Vagy csak ezt is jól titkolta?
– Csupán arról volt szó, Róth Antal, az olimpiai válogatott szakvezetője meghívott a hétfői edzésre, hogy mint a csapat korábbi kapitánya, látogassam meg az együttest utolsó fellépése előtt.
– Még nem futballozott?
– Teljes erőbedobással majd csak februárban játszom.
– Netán a ciprusi edzőtáborban?
– Ha ott, ha másutt, egy biztos: február tizennegyedikén soha többet nem szeretnék a pálya közelébe se menni…