A hamu, a gyertya és a fűnyíró

Ideiglenes elnöke egyébként eddig is volt a ligának, aki egy hónapra tervezett pünkösdi királyságát hatásos bejelentéssel kezdte, amellyel nemes egyszerűséggel a csalódott közvélemény elé dobta koncnak a játékosokat. Azokat a gazembereket, akik nem verik végig a világot, csapnivalóan futballoznak, ugyanakkor nem átallanak felvenni akár százezreket is ezért a teljesítményért. Egyszerű tehát a recept: csökkentsük felére a fizetésüket! Az ötlet már-már hagyományokat ápoló, hiszen említést sem tesz érvényes szerződésekről, és a liga jelszava egy ideje, mint jól tudjuk, az, hogy csak semmi jogászkodás. Az igazán fárasztó tevékenység. Macerás elérni, hogy végre jogbiztonság jellemezze a sportágat, azaz például aki aláír egy szerződést, annak azt mindenáron kötelező legyen betartania, ezért aztán jobb rá sem hederíteni holmi papírokra. Az pedig szerfelett kényelmetlen lenne, hogy mondjuk egy ligaülésen, amelyen ott üldögélnek a klubok vezetői, az ötletgazda elnök mindenkitől – így saját magától is – megkérdezné: emberek, nem mi voltunk azok, akik ezeket a lehetetlen szerződéseket ostoba módon aláírtuk, nem mi ígértük a felháborító összegeket? Ebből ugyanis csak az következhet, hogy akiket ez illet, minimum felére csökkentik saját fizetésüket, de inkább veszik a kalapjukat, más foglalkozás után néznek, klubvezetőnek ugyanis tökéletesen alkalmatlanok. De menjünk tovább! A liga vezetői milliárdos bevételt ígértek, dilettánsan és jogsértően kezeltek ügyeket, igen ellenszenvesen kommunikálták a televízós szerződés kútba esését, minden jel szerint megalapozatlan üzleti tervek ismeretében engedtek indulni csapatokat – ők mennyivel teljesítenek jobban a labdarúgóknál? Az ő fizetésükkel mi lesz?Nem világos ez a felezés amúgy sem. Nehogy azt higgye bárki is, hogy minden klubnál kolbászból van a kerítés, akad egymilliós fizetés is, de több helyen egyáltalán nem kirívóak a jövedelmek. Ez azt jelenti, hogy a felezéskor az egyiknek ötszázezer, a másiknak meg nyolcvanezer lenne a pénze, így a fűnyíróelv sem lenne igazságos. Egész pontosan ez a megoldás nem több olcsó demagógiánál.Nem az a baj, hogy sok forintot adnak az urak a játékosoknak, hanem az, hogy odaadják, ha esik, ha fúj. Az, hogy aláírtak olyan szerződéseket, amelyek szerint a pénzért nem kell produkálni, dacára minden érvnek, amelyet a józan ész diktál. Ahelyett, hogy adnának egy tisztes megélhetésre elegendő alapösszeget, azon felül pedig akár a toronyórát is lánccal, ha a játékos a csapatával szárnyal, megnyeri a bajnokságot, remekel a nemzetközi porondon, tízezreket csalogat ki a lelátókra. Nem, nem ezt tették, de érhetően kínos mindezt bevallani. A nyilvános beismerés – hamu a fejen , gyertya a kézben, a lábon semmi – valóban nem kellemes, marad tehát a figyelem elterelése, meglovagolva a részleteket illetően tájékozatlan, de a látottak-hallottak miatt felháborodott közvélemény haragját.Régi trükk, szent igaz. Ám attól még nem muszáj bedőlni neki.