NB I B: Bodajk–Bp. Honvéd 1–0

NEMES ELVÍRANEMES ELVÍRA
Vágólapra másolva!
2003.10.18. 23:15
Címkék
SÁRGA LAP
Takács (Kanta József lerántásáért) a 36., Vámosi (Urbán megrúgásáért) a 70. percben

SZÖGLETARÁNY: 3:8 (0:3)
30. perc: Kanta József 18 méterről lövésre szánta el magát, és a kapu bal felső sarkába bombázta a labdát. 1–0

Nagy lendülettel kezdte a találkozót a vendég Budapest Honvéd. Az első negyedórában beszorították a bodajkiakat, és Borgulya István révén a 9. percben bevették a bodajki kaput, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A vendégek lendülete és ereje a félidő közepére, úgy tűnt, elfogyott. Olyannyira, hogy az első bodajki akcióból Kanta József révén vezetést szereztek a hazaiak. A fordulás után a Bodajk akarata érvényesült. A vendégek nem tudtak mit kezdeni a felállt védelemmel szemben, sőt a 64. percben Horváth Péter még óriási helyzetből sem tudott gólt lőni a remekül védő Fülöp Mártonnak. A hazaiak többször kerültek gólhelyzetbe, Urbán Gábor, Kanta József és Bori Gábor révén, de végül maradt az egygólos győzelem, vagyis értékes három pontot szerzett a bodajki csapat, a Honvéd pedig tizenegyedik mérkőzésén elveszítette veretlenségét, mert ebben a bajnokságban először kapott ki.

Mestermérleg
Lőrincz Emil:
– Az első tizenöt perc zavarodottsága után végig a mi akaratunk érvényesült. Masszívan futballozva, több helyzetet kidolgozva megérdemelten nyertünk.
Gálhidi György: – Gratulálok a Bodajknak. Amatőr módon játszottunk, gólokkal kellett volna nyerni ezt a mérkőzést.
Legfrissebb hírek

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
3 perce

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
5 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pisont István üzent a rozsályiaknak

Hátsó füves
7 perce

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
19 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
28 perce

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
38 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
42 perce

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik