Odafigyelnek a szurkolókra

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.10.02. 21:36
Címkék
Szurkolói ankétot tartottak csütörtökön Debrecenben  utoljára a Loki Club Sörözőben, a Loki szurkolói egyesületének is otthont adó klub ugyanis kilencévnyi működés után hétfőn végleg bezár, ennek megfelelően a DVSC-MegaForce drukkerei a jövőben hiába próbálnának itt jegyhez jutni a hazai bajnoki találkozókra, csupán zárt ajtókra találnának (megjegyzendő: a vasárnapi, Ferencváros elleni rangadót illetően az iménti megjegyzés nem érvényes, azaz a debreceni fanatikusok elővételben a sörözőben is megválthatják belépőiket).
A szurkolói egyesület a "kényszerköltözéstől” függetlenül természetesen továbbviszi a szervezési feladatokat, ám egyelőre új bérleményt kell találnia az irodának.Az ankéton a jelenleg harmadik helyen álló együttest képviselő Szilágyi Sándor ügyvezetőnek, Szentes Lázár vezetőedzőnek és Böőr Zoltán csapatkapitánynak tehették fel kérdéseiket a megjelentek. Böőr Zoltán játékára egyébként eltiltás miatt nem számíthat a hét végén a szakvezető, Sándor Tamás két bajnoki mérkőzésre szóló büntetése ellenben letelt, azaz az irányító pályára léphet az Arany Ászok Liga egyetlen veretlen alakulata elleni összecsapáson.A találkozóra fokozott biztonsági intézkedések közepette kerül sor. A vendégszurkolók – ötszáz Fradi-szimpatizáns érkezésére számítanak a szervezők, akik a stadion egyik csak számukra fenntartott jegypénztárában, szurkolói kártyájuk felmutatásával válthatják meg tikettjeiket – rendőri kísérettel közelíthetik meg a találkozó helyszínét, ahol több száz rendőr és biztonsági felügyel majd a rendre. A drukkerek szigorú, időigényes ellenőrzés után juthatnak fel a lelátókra, a DVSC vezetősége éppen ezért arra kéri a hazai együttesért szorítókat, hogy ne az utolsó pillanatban érkezzenek az Oláh Gábor utcai arénához, elkerülendő a tumultust.
Legfrissebb hírek

Cadu: Most sokkal jobban együtt van a csapat

Labdarúgó NB I
10 perce

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
6 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
6 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
7 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
7 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
7 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
8 órája