Megbüntették a Honvédot

K. K.K. K.
2003.09.30. 22:11
Címkék
Vén Gábor megfiatalodott. A Budapest Honvéd 26 éves játékosa remekel a másodosztályú bajnokságban, kettesével lövi a gólokat, és igazi vezéregyénisége a másodosztályban remeklő csapatnak. A futballista tavaly Nyíregyházán szerepelt, de mivel lejárt a szerződése – és ő is távozni kívánt –, így rendkívül örült a Honvéd invitálásának."Nyáron keresett meg a Honvéd, pontosabban Gál László ügyvezető igazgató – mondta Vén Gábor. – A vezető még a Ferencvárosból ismer, és már télen megpróbált Kispestre csábítani, de akkor még nem sikerült a klubnak szerződtetnie. A nyári szünetben azonban már nem volt akadálya, hogy a Honvédban futballozzak tovább, egy plusz egyéves megállapodást kötöttem az egyesülettel. Nagyszerű a csapat, a kihívás is vonzó számomra, vagyis az, hogy jövőre visszakerüljünk az első osztályba. Itt az idősebb játékosok csapattársként, barátként tekintenek a fiatalabbakra, nem pedig ellenségként, mint több helyen…”A Bp. Honvéd remek teljesítményéhez Vén Gábor góljai, és gólpasszai is kellenek. Amúgy figyelemre méltó a piros-feketék támadójátéka, hiszen az eddigi nyolc fordulóban a gárda 25-ször talált ellenfelei hálójába, ami átlagban három gólt jelent meccsenként."Talán még sohasem ment ennyire jól a játék, mint most – értékeli saját teljesítményét a középpályás. – Négy találatnál járok, és ez nálam egyéni csúcsot jelent, még egy bajnoki szezonban sem lőttem ennyi gólt. Ami még öröm: mi szereztük a legtöbb gólt a bajnokságban. Jól döntöttem, amikor a Honvédba igazoltam, és remélem a klub számára is eredményes lesz a szezon.”Kevésbé jó hír a kispestiek számára, hogy a Magyar Labdarúgóliga (MLL) fegyelmi bizottsága – az MLL új honlapja szerint – Hrutka Jánosnak és a Ferencvárosnak adott igazat, akik azt kifogásolták, hogy a Honvéd nem fizette ki a játékos szerződésében megjelölt öszszeg egy részét, illetve a Fradinak is tartozik az átigazolási díj egy részével. Emiatt a piros-feketéket, egyelőre nem jogerősen, kizárták az átigazolásból.Ami a hét végi fordulóban kiállított játékosokat illeti: Szabados Attilát (Balassagyarmati SE) egy, Babos Ádámot (Kecskeméti TE) két bajnoki találkozóról tiltották el. A juniorbajnoki meccsen kiállított játékosok közül Kovács János (MTK Hungária) egy, Remon Thomas Wesley (MTK Hungária) két mérkőzésen nem léphet pályára. A sárga lapokat halmozó csapatok közül a Matáv Sopron 20 ezer, a PELC és a Kecskeméti TE egyaránt 12 500, a Bp. Vasas és a Nyíregyháza 10-10 ezer forintot köteles befizetni az MLL pénztárába.
Legfrissebb hírek

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
26 perce

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
38 perce

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
44 perce

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
59 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
1 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
1 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2 órája