Csak három zárt kapus Fradi-meccs

2003.07.17. 20:50
Címkék
Az MLSZ csütörtöki elnökségi ülésén augusztus 10-re tette az NB I B rajtját, és elfogadta, hogy a másodosztály küzdelmeiben tizennyolc csapat vehessen részt.
Szintén csütörtökön ülésezett a Magyar Labdarúgóliga fellebbviteli bizottsága, és a határozata szerint a korábban fél évre betiltott Ferencváros-stadion csak az első három mérkőzésen nem fogadhat nézőket, a Siófok egymeccses pályabetiltását pedig megsemmisítette a testület, így július 26-án bemehetnek a nézők a Balaton FC–Ferencváros szezonnyitóra.Mindehhez csak annyit: a fellebbviteli bizottság 1996-ban megállapította, hogy a Ferencváros–Győr mérkőzésen negyedik külföldiként becserélt Szergej Kuznyecov a fegyelmi bizottság véleményével ellentétben nem befolyásolta a mérkőzés eredményét, így a szabályokkal ellentétben a Ferencváros megtarthatta a három pontot. Továbbá miután a fegyelmi bizottság két mérkőzésre betiltotta az Üllői úti stadiont, ugyanezt a fellebbviteli bizottság véletlen kapukinyílásnak minősítette, hogy a szintén 1996-os Ferencváros–Kispest kupanegyeddöntőn a szurkolók betörtek egy menekülőkaput, majd megvertek néhány rendezőt. Most pedig három zárt kapus mérkőzéssel lezárja a minden eddiginél nagyobb magyarországi botrányt, amikor a fanatikusok megrugdosták saját játékosaikat, valamint a debreceni futballistákat.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
3 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
3 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
6 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
6 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik