Születésnapi buli a Góliát-McDonald’s FC-vel

2003.06.13. 21:41
Címkék
Az idén ünnepli alapításának 15. évfordulóját a Góliát-McDonald's FC Országos Diáksport Egyesület. Ennek apropóján ma és holnap nagyszabású rendezvényt tartanak az FTC népligeti utánpótláscentrumában. A Góliát Gála 2003 nevet viselő tanévzáró gyermeklabdarúgó-fesztiválra több mint 40 ezer öt és tizenkét év közötti gyermekfutballistát hívtak meg. Vasárnap egy órakor pedig kétszer húszperces találkozón pályára lép a Góliát csapatában pályafutását kezdő, azóta az élvonalban is bemutatkozott játékosok alkotta válogatott, amelynek ellenfele az 1984-ben – Bicskei Bertalan irányításával – ifjúsági Európa-bajnokságot nyert együttes lesz. A találkozót a szervezők szerint háromezer néző is megtekintheti majd. Ezt a kijelentésüket arra alapozzák, hogy 124 gyerekcsapat 1600 játékosa, továbbá szülők, hozzátartozók lesznek jelen. A fiatalok öt korosztályban mérkőznek majd, a torna szombaton egy órakor kezdődik, a döntőket vasárnap fél háromkor tartják.A Góliát megalakulása óta százezer fiatalt mozgatott meg, mára országszerte több mint 40 ezer tagot számlál, s a 3000-t is meghaladja az utánpótlásgárdák száma. A fiatal játékosokkal csaknem 1400 képzett szakember foglalkozik. Az alapítása óta a leglátványosabb eredményként a sportszerveződés mellett azt érdemes kiemelni, hogy mára jó néhány olyan élsportoló van, aki a Góliátban kezdett futballozni, a teljesség igénye nélkül: Balaskó Iván (Matáv Sopron), Lőw Zsolt (Energie Cottbus), Szélesi Zoltán (Újpest), Szili Attila (Ferencváros), Terjék Lajos (Videoton), Tokody Tibor (Újpest). Többüket szombaton is láthatják a Népligetbe látogatók.
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Már új kihívások felé kacsintgatok

Labdarúgó NB I
10 perce

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
30 perce

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
41 perce

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
50 perce

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 órája

A vb legjobbja a Real Madridhoz igazolna, Mourinhónak azonban nem kell – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Népsport: kikaptak a „ruszkiktól”, de járt a kézszorítás futballistáinknak Ferihegyen

Népsport
1 órája

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
2 órája