Múltidézés: Gallértalan, sápadtarcú huligán

A klub immáron 104 esztendős történetében ilyesmire még nem volt példa, és reméljük, nem is lesz – nyugtatgatják magukat a múlt pénteki gyalázat óta a Fradihoz közel állók. Fájdalom, az alábbiakban kénytelenek leszünk megcáfolni őket, ugyanis a "játékosüldözés” nem ismeretlen jelenség az Üllői úton.Lapozzuk csak fel az 1928 decemberében megjelent újságokat. A Nemzeti Sport 10-ei számának például az olvasható a címlapján, hogy a Bástya– Ferencváros bajnoki 1:0-s vendégvezetésnél félbeszakadt, mert "…hét perccel a meccs vége előtt inzultálták a bírót, aki erre lefújta a meccset”. Az akkoriban hétfőnként, csütörtökönként és szombatonként piacra – és 16 fillérbe – kerülő Sporthirlap pedig azt kiáltotta világgá, hogy "… a Bástya legyőzte a Ferencvárost, de a mérkőzést esetleg megismétlik”, igaz, nagyon ne reménykedjenek a fradisták, mert "…hét percet kellene még lejátszani, de a profi-szabályok szerint nincs utánjátszás”.No nézzük, mi is történt azon a borzalmas téli napon. Azt ugyebár már tudjuk, hogy a szegedi egylet látogatott a Franzstadtba, de azt még nem, hogy 5000 néző döbbenten bámult, midőn "Solti rástartolt egy előrerúgott labdára, merészen elpöccentette a nagy rössel érkező Takács I orra előtt, s a labda már ott volt a jól nekilendülő Possáknál. Papp ráfutott, de lepattant a keménykötésű centerről, aki előtt már csak Bangi kapálódzott. Possák megvárta, amíg a kifutó kapus egy mozdulatot tett jobbra, azután a baloldala mellett nekieresztette a labdát, amely a kapufát súrolva csapódott a hálóba.” A Bástya váratlan "mattja” alaposan megfogta a hazaiakat, így a folytatásban hiába zengett-zúgott a "Tempó, Fradi!”, Takácsék (bátran fogalmazhatunk többes számban, hiszen Takács I és Takács II is Fradi-dresszben pompázott) képtelenek voltak egyenlíteni.S elérkeztünk a 83. perchez… Hála istennek, a botrányos eseményt nem nekünk kell szavakba öntenünk, megtették ezt a Sport akkori tudósítói: "Takács II szökne, de a forduló Kronenberger térdenrúgja. A csatár elesik, a bíró fütyül s a földön fekvő Takács II körül csoportosulás támad. A zavart felhasználja egy néző, befut a pályára s Kronenbergert és a bírót megüti. A hevesvérű nézőt elsőnek Takács I csípi nyakon s földrependeríti, azután Neuwelt Emil akaszt le neki két pofont a Ferencváros vezetősége nevében, majd a rendőrök stoppolják le…”(Fentiekből két dolog derül ki kapásból. Egyrészt akkoriban nem volt menekvés, a rendbontókat azonnal elkapták, másrészt volt pénz a rendőri biztosításra…)A jelenlévők számára mégis arculcsapással ért fel, hogy a pofon vágott Gerő sporttárs otthagyta a pályát, s később – hiába unszolták mind a pesti, mind a szegedi elöljárók – nem volt hajlandó visszatérni a gyepre. Ellenben készséggel nyilatkozott a Sport munkatársának: "Egy néző befutott, megütötte az egyik játékost és engem arcbaboxolt. Nem vezethettem tovább a meccset, mert a testi épségemet igazán nem veszélyeztethettem. Igazán ártatlanul jutottam ehhez…”(Kronenberger-idézeteket viszont hiába keresünk a mára megsárgult lapokon, a szegedi fedezet szó nélkül ment el nemcsak a történtek, de az újságírók mellett is.)A tettes kilétére rögvest fény derült (persze miután földre vitték meg felképelték, nem volt nehéz kiszedni belőle a nevét…). A "huligánok úttörője” nem más, mint Zubreczki Gyula. Nem Z. Gy., nem Z. Gyula, ahogy azt manapság írnánk, hanem Zubreczki Gyula. A Gyula. "A tribünalatti egyik sötét folyosórészen egy termetes rendőrfelügyelő kiskabátos, gallértalan, sápadtarcú embert őriz – írta a Sporthirlap munkatársa háromnegyed évszada. – Ô a botrány okozója: Zubreczki Gyula. Egy a futball sokszáz fanatikusa közül, akit elragadott a szenvedelem. Megkérdem tőle: miért rohant a bíróra. Egykedvűen ránt egyet a vállán: »Hát lehet ezt nyugodtan nézni?« – mondja s már viszik is kifelé, hogy a rendőrőrszobába kísérjék.”Ám a "kemény mag” nem tágított, az öltözőkhöz vezető ajtók előtt 40–50-en várakoztak (ezek szerint akkor is csak néhány tucatnyi ember csinálta a balhét?). "Igaz, a hangulat inkább volt tréfás, mint fenyegető, és mindenki nevetett egy kis 10 éves suhancon, aki egy asztal tetején ugrálva folyton azt kiabálta: »Bírót akarok vacsorázni!«”Hogy a kép teljes legyen: az akkori liga, a Maros Oszkár vezette PLASz intézőbizottsága már másnap összeült. A Ferencváros természetesen azt szerette volna, hogy játsszák újra a meccset, miközben a Bástya abban bízott, hogy megkapja a győztesnek járó két pontot (sőt, utóbbi egyesület elnöke, Holtzer Tivadar azt hangoztatta a testület előtt, ha megsemmisítik a találkozó eredményét, az, figyeljék meg, a szegedi profisport halálát jelenti…). A PLASz előbb úgy határozott, hogy "zárt kapuk mögött, a közönség kizárásával utánajátsszák a mérkőzés elmaradt perceit”, majd a ferencvárosi (!) fellebbezését követően módosított határozatán: az összecsapást 1–0-val a Bástya javára igazolta. A történethez hozzátartozik, hogy a zöld asztalnál elvesztett két pont a Fradi aranyérmébe került, hiszen a Hungária (na, már akkor is a Hungária…) egy egységgel többet gyűjtött a 22 fordulós bajnokság alatt.Hetvenöt esztendő elteltével csupán egy kérdés maradt megválaszolatlanul: vajon mi lett a Gyulával?