Visszapillantás: Ünneplés a lefújás után

Akit érdekel a magyar futball, az most tegye a szívére a kezét, és úgy válaszolja meg a kérdést önmagának: kit is mondtam én biztos kiesőnek tavaly augusztusban? A Békéscsabát? Lehetséges… Mindenki tévedhet (No de ekkorát? – szólhatna utólag a pikírt csabai replika).
2003. május 23., Sopron, este háromnegyed nyolc. Egy kupacban a lila trikós társaság – ők lennének az Előre-fiúk – és örömtáncot ropnak a gyepen. A spontán vigadalom oka érthető, véghezvitték ugyanis azt, amiben olykor talán még ők maguk sem hittek: kiharcolták a bentmaradást. A soproni 1–3-nak (no meg a Kispest hasonló különbségű zalai vereségének) köszönhetően biztossá vált: a Békéscsaba az élvonal tagja marad, a 13-szoros bajnok Honvéd pedig – a Dunaferr gárdájához hasonlóan – búcsúzik a Borsodi Ligától (erről bővebben a 8. oldalon).
Supka Attila együttese nem fergeteges futballal ugyan, de megérdemelten győzte le a magyar szinten is szokatlanul tompa Matávot, elsősorban azért, mert Tóth Györgyék szinte minden valamirevaló helyzetüket gólra váltották – igaz, egyenlítésükhöz a soproni kapus, Farkas Balázs kapitális hibája is kellett –, ellentétben a Komjáti András vezette gárdával, amely együttes az ötvenedik percben így is eldönthette volna a találkozót (ekkor 1–0-ra még a házigazdák vezettek), csakhogy Tóth Mihály kihagyta a ziccert. Két perc múlva döntetlenre állt a mérkőzés, újabb ötször hatvan másodperc elteltével pedig már a vendégek vezettek, akik nemcsak hogy megtartották, hanem a lefújásig növelték is az előnyüket. S mivel a helyi hangosbemondó meccs közben, időről időre tájékoztatta a nagyérdeműt és a pályán lévőket a zalai történésekről, senki nem lepődött meg, amidőn látta, hogy a vendégjátékosok önfeledt körtáncba kezdtek a hármas sípszó után. A csabai futballisták és a lila fanatikusok számára biztosan kitörölhetetlen emlékké emelkedett ez a 90 perc. S hogy a semleges szemlélő mit mondana ugyanerről?
Valószínűleg csak annyit: felejthető meccs volt.
Természetesen érthető Supka Attila boldogsága, ám nyilván a békéscsabaiak vezetőedzője sem tartja az év meccsének a soproni csatát. Mert azt senki nem állíthatja, hogy a szurkolók színvonalas összeccsapást láthattak, sőt: csapnivalóan rossz mérkőzésen, a motiválatlan, enervált Sopront győzte le az Előre úgy, hogy sokkal gyengébben futballozott, mint legutóbb hazai pályán a Videoton ellen. Persze, mondhatják, nincs különbség, mert azért a győzelemért és a szombati sikerért is három pont jár. Fogadjuk ezt el, ám ettől még a színvonaltalan, iram nélküli 90 percre ez sem lehet magyarázat.