Marad Lyonban a BL-serleg

2386379 23863792386379 2386379
2012.05.17. 20:05
Címkék
Az első öt perc kivételével tulajdonképpen végig dominált a Lyon, így az Umeå után másodikként nyert két egymást követő évben BL-t. A...

Az első öt perc kivételével tulajdonképpen végig dominált a Lyon, így az Umeå után másodikként nyert két egymást követő évben BL-t. A németeknek nem jött be a hazai pálya.Az első öt perc kivételével tulajdonképpen végig dominált a Lyon, így az Umeå után másodikként nyert két egymást követő évben BL-t. A németeknek nem jött be a hazai pálya.

A meccs képe alapján akár rutinmunkának is tűnhetett a Lyon müncheni Bajnokok Ligája-győzelme. A veretlenül a döntőbe masírozó francia csapat könnyedén temette maga alá a Frankfurtot – már az első fél órában beállítva a 2-0-s végeredményt.

Az már a felállás alapján is egyértelmű volt, hogy a Lyon nem bízza a támadójátékot a véletlenre:

Az elöl Marozsánnal felálló Frankfurt (amely egyébként három győzelmével a legsikeresebb női BL-csapat)pedig nem tudott ezzel mit kezdeni.

Bár Necib olyannyira nem játszott jól, hogy le is cserélték, a nagyszerű formában lévő Le Sommer, a végig energikus isteni Lotta és a kiváló Renard (bár tulajdonképp szinte bárkit ki lehetne emelni) egy pillanatra se engedte a győzelmet kicsúszni a kezéből.

A meccset 50,212 ember nézte a helyszínen – ezzel ez lett minden idők legnagyobb nézőszámú női Bajnokok Ligája-döntője.

Örülünk az eredménynek?

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: Nyugvópontra került a Kovács Katalin Akadémia ügye

Kajak-kenu
9 perce

Mecsekalja: indulás felfelé!

Labdarúgó NB II
51 perce

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi vízilabda: Nagyok szeretnénk lenni! – Csoma Kristóf

Vízilabda
1 órája

Péni István ezüstérmes fekvő puskában a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Visszavonult a korábbi angol válogatott Conor Coady, a Wolves egykori csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
2 órája

Tenisz: Alcaraz két meccslabdát hárítva elődöntős Párizsban

Tenisz
2 órája