Férfi kosár Euroliga: remek félidő Hanga Ádámtól, nyert, így versenyben maradt a Real

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.04. 22:44
null
A két csapat játékosai a feldobás előtt a meggyilkolt belgrádi gyerekekre emlékeztek (Fotó: AFP)
Nem kis részben Hanga Ádám jó első félidei teljesítményének köszönhetően a Real Madrid 85–78-ra győzött a Partizan Beograd vendégeként a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének csütörtöki játéknapján, ezzel 0–2-ről kiegyenlítette a párharcot, amely jövő kedden, a madridi ötödik mérkőzésen dől majd el. A másik csütörtöki párharcban a Maccabi Tel-Aviv nagyon megverte a meccs második felét már elegendő Monacót, a továbbjutóról ott is ötödik találkozó dönt.

PARTIZAN–REAL MADRID 78–85

A minapi belgrádi iskolai lövöldözés halálos áldozatainak tiszteletére érzelmes megemlékezés vezette fel a mérkőzést, amelyet – hogy áttérjünk a játékra – Hanga Ádám remekül kezdett: közeli dobása behullott, ahogyan az első két triplakísérlete is, szedett két lepattanót, osztott két asszisztot, az ő vezérletével húzott el 19–11-re a Real Madrid. Edzője, Chus Mateo érezte, hogy jó napja van a magyar irányítónak, a teljes első negyedben a pályán tartotta, és jött is a harmadik tripla tőle – a madridi csapat az ő 11 pontjára építve vezetett 27–15-re az első tíz perc után.

A második negyedben a Partizan megkezdte a felzárkózást: Hanga közelijével még újra tíz pont fölé nőtt a Real előnye (32–21), ám utána beakadt Mathias Lessort duplája és Joannisz Papapetru triplája is – 32–26-nál időt is kért a madridi stáb. A második meccs végi verekedésért kapott eltiltását Lessort-hoz hasonlóan letöltő Gabriel Deck váltotta Hangát, az ő két duplája egy időre lelassította a Partizant, a visszatérő Hanga is betalált – 15 ponttal zárta az első félidőt –, ám a belgrádiak Danilo Andjusics kosarával 42–42-nél egyenlítettek. Sergio Llull három büntetője után hárompontos előnnyel ment nagyszünetre a Real.

Hanga Ádám (8) remek első félidőt produkált (Fotó: Getty Images)
Hanga Ádám (8) remek első félidőt produkált (Fotó: Getty Images)

A harmadik negyedben aztán elérkezett a pillanat, hogy az este folyamán először az óriási szívvel küzdő Partizan átvegye a vezetést (51–49). Azonban nem tartott sokáig a belgrádi öröm, a Real erősített, ebben az időszakban Dzanan Musa és Walter Tavares húzta a spanyol csapatot, Deck bevágott egy triplát, majd a negyedik játékrész elején, Mario Hezonja közelije után már nyolc volt közte (55–63).

De persze közel sem volt vége… Zach LeDay visszarángatta a Partizant egy pontra (70–71) bő öt perccel a vége előtt. A Real tartotta a néhány pontos előnyét, néggyel vezetett (74–78), amikor – három perccel a vége előtt – a három személyi hiba miatt a második félidő nagy részében pihenő Hanga visszatért a játéktérre.

Jam Madar pillanatok alatt dobott két kosarat, kihasználva egy madridi labdaeladást – 78–80-nál jött is az újabb madridi időkérés. Hanga hármasa nem ment be, de Hezonja lekapta a pattanót, Tavares betalált, és a büntetőt is bedobta (78–83).

Ez már az utolsó percen belül történt, Zseljko Obradovics időt kért. A visszatérés után LeDay, majd az ezúttal halványan teljesítő James Nunnally is dobást rontott, és Musa nemcsak lepattanót szedett, hanem kosarat is dobott – 18 másodperccel a vége előtt eldöntve a mérkőzést.

A Marca online kiadása csütörtök este Hanga és Musa mérkőzés utáni örömével
A Marca online kiadása csütörtök este Hanga és Musa mérkőzés utáni örömével

Tavares és Hanga 15-15, Deck és Musa 14-14 ponttal zárt a madridi csapatban, a Partizan legjobbja a 25 pontos LeDay volt, Papapetru 18-cal finiselt. A magyar irányító a duplákat 3/6-tal, a triplákat 3/5-tel dobta, 20:59 percnyi játékideje alatt két lepattanó, három assziszt, egy labdaeladás és a már említett három személyi hiba is a statisztikai lapjára került.

Jöhet az ötödik mérkőzés kedden, Madridban!

MACCABI–MONACO 104–69

Az első negyedet még hétpontos előnnyel zárta a Monaco (17–24), de a nagyszünetben már tízzel ment a Maccabi, a második félidőt pedig uralta – akkor már nem volt kérdés, hogy ez a párharc is az ötödik mérkőzésen dől majd el.

Lorenzo Brown 22, Wade Baldwin 19 pontot szerzett a további négy duplázót felvonultató Maccabiban, a Monacóban a 13 pontos Mike James jutott a legmesszebbre.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ

REAL MADRID (spanyol)–PARTIZAN BEOGRAD (szerb)
Az összesített állás: 2–2

Április 25.: Real Madrid–Partizan 87–89
Április 27.: Real Madrid–Partizan 80–95
Május 2.: PartizanReal Madrid 80–82
Május 4.:
Partizan–Real Madrid 78–85
Május 9.: Real Madrid–Partizan

MONACO (francia)–MACCABI TEL-AVIV (izraeli)
Az összesített állás: 2–2

Április 25.: Monaco–Maccabi Tel-Aviv 67–79
Április 27.: Monaco–Maccabi Tel-Aviv 86–74
Május 2.: Maccabi Tel-AvivMonaco 78–83
Május 4.:
Maccabi Tel-Aviv–Monaco 104–69
Május 9.: Monaco–Maccabi Tel-Aviv

OLYMPIAKOSZ (görög)–FENERBAHCE (török)
Az összesített állás: 2–1

Április 26.: Olympiakosz–Fenerbahce 79–68
Április 28.:
Olympiakosz–Fenerbahce 78–82
Május 3.: Fenerbahce–Olympiakosz 71–72
Május 5.: Fenerbahce–Olympiakosz
Május 9.: Olympiakosz–Fenerbahce (ha szükséges)

BARCELONA (spanyol)–ZALGIRIS KAUNAS (litván)
A párharc végeredménye: 3–0
Április 26.:
Barcelona–Zalgiris 91–69
Április 28.: Barcelona–Zalgiris 89–81
Május 3.: Zalgiris–Barcelona 66–77

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. A győztesek bejutnak a négyes döntőbe, amelyet május 19–21-én rendeznek meg Kaunasban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik