Nagy hajrá után egyenlített az Anadolu Efes; második meccsét is megnyerte a Fener az Euroligában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.04.24. 23:09
null
Egyenlített a fehér mezes Anadolu Efes (Fotó: Getty Images)
A férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében a Fenerbahce ismét legyőzte a Parist, így 2–0-ra vezet a párharcban, viszont az Anadolu Efes az első meccsen elszenvedett vereség után nyert a Panathinaikosz vendégeként.

A Fenerbahce az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, 23 pontos előnyt épített ki, ahonnan a Paris nem tudott visszakapaszkodni (89–72). A törökök tehát az első meccsen elért ötpontos sikerük után simábban nyertek, és 2–0-ra vezetnek, kedden pedig lezárhatják a párharcot Párizsban.

A Panathinaikosz az első találkozón szoros csatát nyert meg, ezúttal pedig 8–0-val kezdett, majd 15 ponttal is vezetett, és egészen az utolsó negyedig úgy tűnt, meg is nyeri az összecsapást. Az Anadolu Efes egyre jobban kapaszkodott, és 73–73-ra egyenlített, majd a véghajrában jobban koncentrált, így egalizált a párharcban (76–79). Szerdán már Isztambulban találkoznak a felek, ahol majd a negyedik mérkőzésre is sor kerül – ha lesz ötödik meccs, visszatérnek Görögországba.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ
2. MÉRKŐZÉSEK
Fenerbahce (török)–Paris (francia) 89–72 (29–20, 32–18, 15–19, 13–15)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Fenerbahce javára
Panathinaikosz (görög)–Anadolu Efes (török) 76–79 (29–17, 13–19, 18–14, 16–29)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

 

Legfrissebb hírek

A Szolnok öt ponttal nyert Fóton a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.31. 19:00

Abu-Dzabiban rendezik az Euroliga négyes döntőjét jövőre és 2029-ben is

Kosárlabda
2026.10.27. 17:45

Ismerős ellen javítana a nyeretlen szolnoki kosárcsapat

Kosárlabda
2026.10.22. 07:04

„Az európai edzők a fejlesztési státusban lévő csapatokat kapják meg”

Amerikai sportok
2026.10.20. 12:13

A Szolnok kikapott Sopronban a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.17. 21:37

Ideje kitörni a skatulyából! – interjú Valerio-Bodon Vincenttel

Képes Sport
2026.10.13. 15:25

A Sopron sem jelentett kihívást, továbbra is hibátlan a Paks a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.10. 20:12

Az olasz férfi kosárlabda-válogatott 19 év után visszatér Rómába

Kosárlabda
2026.10.02. 18:17