Fegyverneky Pécsről Sopronba szerződik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.17. 19:08
null
Fegyverneky Zsófiát (balra) a következő szezonban már soproni mezben láthatjuk (Fotó: Czerkl Gábor)
Az ukrán Olekszandra Gorbunova visszatér, míg a válogatott csapatkapitánya, Fegyverneky Zsófia és a magyar-ausztrál Zavecz Hanna új szerzemény a bajnoki címvédő MKB-Euroleasing Sopron kosárlabdacsapatánál.

 

Kedden közel 200 érdeklődő előtt tartotta szurkolói ankétját az NB I-ben és a Magyar Kupában is aranyérmes klub. Török Zoltán ügyvezető kijelentette:

„A gazdasági válság hatásai bennünket sem kerültek el. Jó pár szponzor jelentősen csökkentette a támogatást. Jelenleg bizonytalan dolgokra pedig, mint például a társasági adókedvezmény, nem szeretnénk alapozni a jövőt. Az volt az eredeti terv, hogy színmagyar csapattal vágunk neki a következő szezonnak – immáron a tavalyi együttes alappillére, Honti Kata nélkül, aki Valenciába igazolt."

A válogatott jelen lévő irányítója időnként a könnyeivel küszködve köszönte meg a szurkolóknak a segítséget, támogatást.

Jelenleg Krivacsevics Tijanát és Szabó Fannit hosszabb távú szerződés köti a klubhoz, ők 2013-ig biztosan Sopronban játszanak. Horti Dórát is meggyőzte a vezetőség a maradásról, továbbá Fűrész Diána és a sérüléséből felépülő Czank Tímea is a keretet erősíti.

Ezt követően jelentette be az ügyvezető, hogy Pécsről Fegyverneky Zsófia az MKB-Euroleasinghez szerződött. Új szerzemény Zavecz Hanna is, akinek szülei 1956-ban hagyták el Magyarországot, az ausztrál bajnokcsapat meghatározó játékosa, magyar útlevéllel rendelkezik, és tagja a bő ausztrál válogatott keretnek.

Egyetlen légiósa mégis lesz a soproni csapatnak, a Sopronban méltán népszerű, korábban nagy sikereket elérő és áprilisban gyermeknek életet adó ukrán Olekszandra Gorbunova. Két további légiós pozíció szabad, ha a klub pénzügyi helyzete lehetővé teszi, ezeket is feltölti a vezetőség.

AZ MKB-EUROLEASING SOPRON 2011–2012-ES KERETE

Fegyverneky Zsófia, Fűrész Dia, Czank Tímea, Böröndy Vivien, Czinder Adrienn, Zavecz Hanna, Szabó Fanni, Olekszandra Gorbunova, Krivacsevics Tijana, Vágvölgyi Petra, Horti Dóra, Licskai Zsófia, Doncsecs Kitti

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik