Női kosárlabda NB I: nyert a Sopron és a Pécs, Károlyi feldobta a BSE-t

Vágólapra másolva!
2012.01.07. 19:54
null
A BSE-be visszatérő Károlyi Andrea három év után játszott újra bajnokit (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A címvédő Sopron és a legutóbb ezüstérmes Pécs egyaránt idegenbeli győzelemmel teljesítette a női kosárlabda NB I szombati 15. fordulóját.

 

A továbbra is százszázalékos Sopron végig vezetve győzött Cegléden, ellenben a Pécs a nagyszünetben még vesztésre állt a bajnokságban eddig csupán egy győzelmet elkönyvelő BSE otthonában.

A városmajoriak a három év kihagyás után visszatérő Károlyi Andrea közeli dobásával még a harmadik negyed elején is vezettek (46–41), ezt követően azonban zsinórban tucatnyi pécsi pont következett. A megszerzett előnyt a vendégek, ha nehezen is, de megtartották, sőt a hajrában megnyugtató nagyságúra növelték.

Az egykor a válogatott alapemberének számító Károlyi 25 percet töltött a parketten, és hat ponttal zárt a derekasan helytálló fiatal hazai csapatban.

A pécsiek elsősorban a 22 pontja mellett 14 lepattanót elkönyvelő Ally Quigley nagyszerű játékának köszönhették győzelmüket.

KORÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Noha a Ferencváros szinte végig vezetett a Vasas otthonában, a tabellán jóval hátrább helyezkedő ellenfél kiválóan tartotta magát, és Adamecz Lilla triplájával a 39. percben átvette a vezetést (48–47).

Több pontot azonban nem szereztek a hazaiak – nem úgy a zöld-fehérek! Englert Orsolya első jó triplájával a Fradi fordított, majd az utolsó percben Englert két büntetője és Ruják Nóra hárompontosa révén biztossá tette győzelmét.

A Győr – akárcsak az ősszel hazai pályán, amikor egy híján száz pontig jutott – ismét kilencven pont feletti teljesítménnyel érvényesítette a papírformát Balogh Judit fiatal csapata, az ELTE-BEAC Újbuda ellen.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
15. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
BSE-FCSM–PÉCS 2010 66–74 (25–27, 19–12, 9–22, 13–13)
Városmajor, 350 néző. V: Sabáli, Török Z., Szalai Zs.
BSE: SZONDY 20/3, Orsó 7/3, Károlyi 6, Varga B. 2, Bagi. Cs: HEGEDŰS M. 12, Szabó V. 3/3, MIHÁCZI 6, TIBA 10/6, Karlócai. Edző: Puskás Artúr
PÉCS: Török Sz. 7/3, Raksányi 7/3, QUIGLEY 22, Horváth L. 3, MURPHY 16. Cs: Laczi 6, Szamosi 6, Sarok 7, Csutorás, Balla D. Edző: Zseljko Djokics
Az eredmény alakulása: 3. p.: 3–6. 8. p.: 15–21. 14. p.: 36–31. 17. p.: 40–35. 23. p.: 46–47. 26. p.: 51–56. 29. p.: 53–61. 34. p.: 58–66. 38. p.: 62–72
Kipontozódott: Raksányi (35. p.), Bagi (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Puskás Artúr: – Mindkét csapatnak gratulálok. A Pécsnek azért, mert fel tudott állni egy számára meglepő részeredmény után, lányaimnak meg a fantasztikus akarat és koncentráció miatt.
Zseljko Djokics: – Gratulálok a BSE-nek fantasztikus játékához, Károlyi Andinak a visszatéréshez sok sikert kívánok. Sok volt számunkra a karácsonyi szünet, kiestünk a ritmusból, nagyon nehéz edzői, taktikai munkát igényelt ez az összecsapás. Sok sikert kívánok a két kinevezett szövetségi kapitánynak a munkájához!
CEGLÉDI EKK–UNIQA EUROLEASING SOPRON 57–73 (12–19, 17–28, 15–15, 13–11)
Cegléd, 100 néző. V: Király, Vétek, Radnóti
CEGLÉD: Cymmer 6, ORBÁN 15, Ruttner R. 3, RUTTNER ZS. 7/3, Serbán 5. Cs: Kobolák 6, Dobrowolska 5/3, Sosnowska 7, Filipowicz D. 3. Edző: Ujhelyi Gábor
SOPRON: Fűrész 4, Fegyverneky 8, KURASOVA-GORBUNOVA 16/3, KRNJICS 16, HORTI 15. Cs: Szabó F. 5, Vágvölgyi 2, Németh B. 5, Czank 2. Edző: Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–9. 8. p.: 10–13. 12. p.: 17–21. 17. p.: 24–38. 22. p.: 29–50. 29. p.: 44–60. 33. p.: 46–65
Kipontozódott: Serbán (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Ujhelyi Gábor: – Sikerült teljesítenünk, amit előzetesen elterveztünk, elsősorban a védekezésben jeleskedtek a lányok. Jó lenne, ha ezt a játékot a következő mérkőzéseinken meg tudnánk ismételni.
Székely Norbert: – A csapatnál történt szerkezeti változás még nagyon sok nehézség elé állít bennünket. Játékunk ezúttal nem volt olyan gördülékeny, mint amilyennek lennie kellene.
VASAS–FERENCVÁROS 48–55 (13–12, 11–16, 13–10, 11–18)
Pasaréti út, 200 néző. V: Forrai, Balog Gy., Boros
VASAS: PÁL 12/3, Katona Sz., Bajnóczi 4, Mansaré M. 8, TEILANE 13. Cs: Velkey, Pusztai 2, Adamecz 9/3, Szabó Flóra, Mányoky, Koch. Edző: Diósadi Deák Éva
FERENCVÁROS: Englert 7/3, RUJÁK 9/3, Szlimák 10, RUSSAI 11/3, Turóczi 7. Cs: Tamás 6, Hegedűs R. 1, Süle 4. Edző: Farkas Sándor
Az eredmény alakulása: 3. p.: 7–3. 7. p.: 13–9. 14. p.: 18–18. 18. p.: 20–21. 23. p.: 24–31. 27. p.: 28–33. 32. p.: 39–41. 38. p.: 45–47. 39. p.: 48–47
MESTERMÉRLEG
Diósadi Deák Éva: – Nagyon pozitív, hogy fiatal csapatommal egál mérkőzést tudtunk játszani az FTC ellen, de sajnos a végjátékban ismét a rutin döntött.
Farkas Sándor: – Ahhoz képest, hogy a héten kilenc játékosomból négy beteg volt, és hosszú szünetet adtam a lányoknak, ez nagy győzelem volt!
ELTE-BEAC ÚJBUDA–UNI SEAT GYŐR 37–92 (12–23, 9–28, 6–21, 10–20)
Bogdánfy u., 70 néző. V: Horváth A., Németh S., Németh A.
BEAC: Szász 3/3, Csicsai 4, Katona Zs. 7, HORVÁTH SZ. 6, Zsámár 2. Cs: Havasi 2, Brixel 8, Horváth E. 5/3, Cseh-Szombathy, Rakolczai. Edző: Balogh Judit
GYŐR: Ciglar 4, Rasheed 4, Semsei 6, NAGY-BUJDOSÓ 11, Vincze 4. Cs: LAKLÓTH 4, SUJANOVÁ 21, Fürtös 9/3, SIMON ZS. 12, HOLLINGSWORTH 16, Őri 1, Nagy D. Edző: Fűzy Ákos
Az eredmény alakulása: 4. p.: 5–8. 7. p.: 9–12. 13. p.: 14–36. 18. p.: 19–49. 24. p.: 23–62. 27. p.: 25–68. 33. p.: 29–81. 38. p.: 35–90
Kipontozódott: Zsámár (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Balogh Judit: – És még a büfé sincs nyitva…
Fűzy Ákos: – Az ünnepek alatti munka meglátszott a játékunkon, különösen a védekezésünkön. Amikor már-már érdektelenségbe fulladt a mérkőzés, megérkezett Gyuris Nóra.
AZ ÁLLÁS
1. UNIQA-Euroleasing Sopron 15 15 1199–767 1.000
2. UNI SEAT Győr 15 14 1 1254–869 0.967
3. Pécs 15 13 2 1180–870 0.933
4. ZTE NKK 15 11 4 1084–936 0.867
5. FTC 15 11 4 1029–956 0.867
6. Bajai NKK 14 7 7 922–950 0.750
7. DKSK MISI 15 5 10 959–1063 0.667
8. Vasas 15 4 11 827–918 0.633
9. Ceglédi EKK 15 4 11 925–1122 0.633
10. Atomerőmű KSC 14 3 11 902–1113 0.607
11. BSE-FCSM 15 1 14 780–1111 0.533
12. ELTE-BEAC Újbuda 15 1 14 842–1228 0.533
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik