Női kosár NB I: győri pontzuhatag, késői Diósgyőr-hajrá az FTC ellen

Vágólapra másolva!
2011.12.18. 19:37
Címkék
Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 13. fordulójában a Győr hazai környezetben alaposan megszórta a BSE-t, míg a Diósgyőr otthon későn, így hiába hajrázott a Ferencváros ellen.

A Diósgyőr jól kezdett, de a Ferencváros után két negyeden át állva hagyta vendéglátóját, így a záró felvonásban a házigazdák már hiába nyitottak nagy hajrát, ez csak a tisztes vereséghez volt elegendő. Kilencedik győzelmét aratta az FTC, hetedik idegenbeli fellépésén az ötödiket. Nyolcadszor kapott ki a Diósgyőr, hetedik hazai összecsapásán negyedszer.A Diósgyőr jól kezdett, de a Ferencváros után két negyeden át állva hagyta vendéglátóját, így a záró felvonásban a házigazdák már hiába nyitottak nagy hajrát, ez csak a tisztes vereséghez volt elegendő. Kilencedik győzelmét aratta az FTC, hetedik idegenbeli fellépésén az ötödiket. Nyolcadszor kapott ki a Diósgyőr, hetedik hazai összecsapásán negyedszer.

A BSE az első negyedben még tisztességesen tartotta magát, a másodikban viszont már teljesen szétesett és csúnya nagy vereségbe szaladt bele. A szezonban eddig a dobott rekordot 108 ponttal szintén a győriek tartották (az Atomerőmű ellen nyertek 108-50-re még a 7. fordulóban), most ugyanők kettővel előrébb jutottak. Hat győri játékos szerzett legalább tíz pontot. A Győr tizenkettedszer győzött, hetedik hazai bajnokiján hatodszor. A BSE tizenharmadik vereségét szenvedte el, nyolcadik idegenbeli mérkőzése után is nyeretlen maradt.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ, 13. FORDULÓ
UNI SEAT GYŐR–BSE FCSM 110–39 (26–15, 34–9, 21–8, 29–7)
Győr, 150 néző. V: Forrai S., Benedek Z., Németh S.
GYŐR: Ciglar 10, SEMSEI 15/9, RASHEED 16/3, Nagy-Bujdosó 6, Hollingsworth 6. Cs: ŐRI 21/9, Nagy D. 6, Sujanova 6, FÜRTÖS 11, Vincze 2, LAKLÓTH 11/3. Edző: Fűzy Ákos
BSE: Miháczi, Szondy 7, Tiba 3/3, Szabó V. 2, Bagi 6. Cs: HEGEDŰS M. 12, Beneda, Orsó 2, Vukov 3/3, Sonyák 4, Bodnár, Karlócai. Edző: Puskás Artúr
Az eredmény alakulása. 8. p.: 21–12. 16. p.: 42–19. 24. p.: 68–24. 28. p.: 74–28. 33. p.: 87–32. 37. p.: 100–35
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: – Csípősek voltunk, mint a magyar paprika. Mai teljesítményünkkel bizonyítottuk a női kosárlabdázás létjogosultságát Győrben. Szép karácsonyi ajándékot tettünk a szurkolóink fenyőfája alá.
Puskás Artúr: – Enerváltan, hit és elképzelés nélkül játszottunk. Örülök, hogy a Győr komolyan vett minket és megmutatta, milyen a mai modern kosárlabda.
DKSK-MISI–FERENCVÁROS 59–68 (14–10, 12–25, 12–24, 21–9)
Miskolc, 1100 néző. V: Gorka, Pozsonyi, Balog Gy.
DIÓSGYŐR: HADZSOVICS 13, Reiner 8, Skorics 11, Czirják, Farkasinszki 11. Cs: Ocsenás 9/3, Kántor 2, Lugosi, Budimir 5. Edző: Milen Vukicsevics
FTC: Englert 21/9, Ruják 5/3, Szlimák 4, Russai 4, Turóczi 16/3. Cs: Hegedűs 4, Tamás 8, Füle 6, Fejes. Edző: Farkas Sándor
Az eredmény alakulása. 5. p.: 13–7. 14. p.: 17–20. 19. p.: 23–33. 25. p.: 30–48. 34. p.: 47–63
Kipontozódott: Farkasinszki (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Milen Vukicsevics: – Rossz dobószázalékot produkáltunk, ezért nem tudtunk nyerni. Nagyszerű volt a hangulat, ezt még meg kell szoknunk. A rutinosabb csapat nyert a tapasztalatlanabbal szemben.
Farkas Sándor: – Győzelmünket annak köszönhetjük, hogy a találkozó jelentős részében taktikusan és okosan kosárlabdáztunk.
A FORDULÓ KORÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Sopron–Vasas 73–52
Újbuda–Baja 66–83
Atomerőmű–Pécs 71–82
Cegléd–Zalaegerszeg 75–82 – 2 h. u.
AZ ÁLLÁS
1. UNIQA-Euroleasing Sopron 14 14 1126–710 1.000
2. UNI SEAT Győr 13 12 1 1072–760 0.962
3. Pécs 13 11 2 1018–745 0.923
4. ZTE NKK 14 10 4 1003–871 0.857
5. FTC 13 9 4 883–835 0.846
6. Bajai NKK 13 6 7 859–901 0.731
7. DKSK MISI 13 5 8 822–892 0.692
8. Vasas 13 4 9 730–800 0.654
9. Ceglédi EKK 13 4 9 809–961 0.654
10. Atomerőmű KSC 13 3 10 829–1022 0.615
11. BSE-FCSM 14 1 13 714–1037 0.536
12. ELTE-BEAC Újbuda 14 1 13 805–1136 0.536
Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
3 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
4 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
4 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
4 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik