Szlovénia először jutott a legjobb négy közé Eb-n

Vágólapra másolva!
2009.09.18. 23:24
null
Szlovénia a nagy riválison át jutott be az elődöntőbe (fotó: Reuters)
Címkék
A tegnapi két sima negyeddöntő után pénteken mindkét párban izgalmas mérkőzés döntött arról, hogy melyik két együttes jut a legjobb négy közé a lengyelországi férfi kosárlabda Európa-bajnokságon, végül Görögország és Szlovénia válogatottja örülhetett.

A török–görög összecsapás végig szorosan alakult. Az első percek kivételével végig a görögök vezettek, azonban a hajrában fordítottak a törökök, sőt Hidayet Türkoglu hármasa után, két és fél perccel a vége előtt hat ponttal is vezettek.

A görögök azonban Nikolaosz Ziszisz pontjai segítségével fordítottak, és akár a rendes játékidőben is megnyerhették volna a meccset, ha nincs Ender Arslan duplája a dudaszó pillanatában. De volt, így következett a hosszabbítás, ott azonban a hellének már nem engedték ki kezükből a győzelmet, így Vaszileiosz Szpanuliszék játszhatnak a spanyolokkal a holnapi első elődöntőben.

A második meccsen ugyan nem volt ráadás, de hasonlóan izgalmasra sikerült, pedig sokáig nem úgy tűnt, hogy így lesz. A nagyszünetben ugyanis 47–39-re a horvátok vezettek a szlovének ellen, és a kezükben volt a meccs.

A harmadik harmadban azonban csupán három pontot szereztek a horvátok, ez pedig megpecsételte a sorsukat. A rivális elhúzott öt ponttal a hajrá kezdetére, és az utolsó percekben sem követett el nagy hibát, így története során először bejutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe. Szombati ellenfele Szerbia lesz.

FÉRFI KOSÁRLABDA EB, LENGYELORSZÁG
 NEGYEDDÖNTŐ

Törökország–Görögország 74–76 (14–17, 12–12, 20–18, 19–18, 9–11)
Legjobb dobók: Onan, Türkoglu 13-13, Asik, Tunceri, Ilyasova 9-9, ill. Szpanulisz 23, Ziszisz 14, Buruszisz, Focisz 11-11
Szlovénia–Horvátország 67–65 (18–25, 21–22, 14–3, 14–15)
Ld: Lorbek 27, Nachbar 12, Lakovic 11, ill. Ukic 21, Planicic 11, Nicevic 10

 

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Spanyolország–Görögország
Szerbia–Szlovénia

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: női pólósaink a görögök ellen elődöntőznek az Eb-n

Vízilabda
13 perce

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
18 perce

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
51 perce

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
53 perce

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
56 perce

Élet-halál ütközés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
56 perce

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
1 órája

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik