Spanyolország és Szerbia már elődöntős

2009.09.17. 23:49
null
Pau Gasol 28 ponttal zárt (fotó: Reuters)
Címkék
Nem jutott be az elődöntőbe a címvédő Oroszország és az eddig veretlen Franciaország sem a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon. Előbbit Szerbia, utóbbit pedig Spanyolország verte meg.

Csak az ötödik–nyolcadik helyért folytathatja szereplését a címvédő orosz válogatott, amely a második negyedben mutatott gyenge teljesítménye miatt kapott ki Szerbiától.

Pedig az első játékrész után még az oroszok vezettek, ám az előbb említett periódusban a szerbek egy 17–0-s rohammal megfordították a meccset, és biztos vezetésre tettek szert. A harmadik negyedben már húsz pont is volt az előnyük, és az oroszok tíznél már nem is tudtak közelebb kerülni hozzájuk.

A szerb csapat győzelmével már biztosan kvalifikálta magát a 2010-es törökországi világbajnokságra, elődöntőbeli ellenfele Szlovénia vagy Horvátország lesz.

Míg a francia válogatott menetelt, addig a spanyol csapat csak az utolsó mérkőzésen biztosította helyét a negyeddöntőben. Az előjelek alapján a franciák tűntek az esélyesebbnek, ám Pau Gasolék ezúttal remekül játszottak.

A francia csapat rosszul kezdett, a spanyolok 24–15-ös előnyre tettek szert, innen pedig már nem volt visszaút. A mérkőzés hőse Pau Gasol volt, aki 28 ponttal zárt. Csalódást keltett Tony Parker, aki a találkozó előtt átlagban 18 pontot dobott, most azonban meg kellett elégednie hattal.

A spanyol csapat elődöntőbeli ellenfele Törökország vagy Görögország lesz.

FÉRFI KOSÁRLABDA EB

NEGYEDDÖNTŐ:

Oroszország–Szerbia 68–79 (24–21, 4–20, 15–13, 25–25)

Ld: Fridzon 15, Monya 12, Mozgov 10, ill. Tripkovics 18, Perovics 13, Velicskovics 13

 

Franciaország–Spanyolország 66–86 (15–25, 17–22, 20–26, 14–13)

Ld: Turiaf 12, Diaw 9, Traoré 8, ill. P. Gasol 28, Fernández 16, Navarro 11 

 

 

Legfrissebb hírek

Új európai kezdet, fél szemmel már Los Angelesre tekintve

Kosárlabda
2 perce

Szoros vereség a vb-bronzérmes norvégoktól a jégkorong Nemzetek Európa-kupáján

Jégkorong
36 perce

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
38 perce

Amerikából jöttem: megfejthetetlen Broncos – SB-esélyes vagy szerencsés középcsapat?

Amerikai sportok
1 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
1 órája

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
1 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
1 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
1 órája