Kosárlabda: a Vasas ifjú kadettválogatottja Barcelonába szerződött

2008.09.19. 23:57
Címkék
Timkó Norbert, a Vasas 16 éves, 208 centis kadettválogatott kosárlabdázója öt évre a Barcelona csapatához szerződött.
Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón elmondta, a szerződés létrejöttében segített, hogy ő maga gyermekként évekig élt Barcelonában, és anyanyelvi szinten beszél spanyolul, de ennél még fontosabb szempont volt az, hogy a katalánok fantáziát láttak Timkó játékában. Ezt Juan Montes, a Barcelona utánpótlás-vezetője is megerősítette.Zöldi Péter, a Vasas férfi kosárlabda-szakosztályának elnöke bejelentette, hogy ezzel párhuzamosan a piros-kék klub és a Barcelona négy évre szóló szakmai együttműködési szerződést írt alá. Ennek célja egy közép-európai kosárlabda utánpótlásbázis kialakítása, amelynek érdekében táborokat szerveznek majd Budapesten, a katalán klub felügyeletével. Hasonló megállapodást tervez a Vasas a horvát Cibona Zagrebbel és az olasz Armani Milanóval.Péntektől vasárnapig négy nemzet elnevezésű utánpótlás kosárlabdatornát (U13) rendeznek a pasaréti sportcentrumban, amelyen a Vasas, a Barcelona, a Cibona Zagreb és a Bosna Sarajevo fiúcsapatai vesznek részt.
Legfrissebb hírek

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
2 perce

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
8 perce

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
20 perce

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
20 perce

„Számomra ez egy derbi volt” – hatalmas Milan-drukker az Inter ellen triplázó bruges-i

Bajnokok Ligája
29 perce

Ha van még kötelező győzelem, ez most az – hazai BL-meccs vár a Veszprémre

Kézilabda
47 perce

A Darálóval készült az októberi backyard világbajnokságra

Csupasport
53 perce

Mindkét edző kiemelte Tóth Balázs fantasztikus teljesítményét

Légiósok
1 órája