A Sopron 38 ponttal nyert a bajnoki elődöntő első meccsén

2008.05.08. 21:01
Címkék
A női kosárlabda NB I-ben már a döntőbejutásért játszanak a csapatok. Az MKB-Euroleasing Sopron az elődöntő első találkozóján hazai pályán, a papírformának megfelelően könnyed győzelmet aratott a Szeged ellen.
Kocsis Boglárka és társai 38 pontos sikernek örülhettek a bajnoki elődöntő első meccsén
Fotó: NS-archv
Kocsis Boglárka és társai 38 pontos sikernek örülhettek a bajnoki elődöntő első meccsén
Kocsis Boglárka és társai 38 pontos sikernek örülhettek a bajnoki elődöntő első meccsén
Fotó: NS-archv
Kocsis Boglárka és társai 38 pontos sikernek örülhettek a bajnoki elődöntő első meccsén

Azt várom, hogy koncentráltan, pontosan kosárlabdázzunk az elődöntő mérkőzésein – nyilatkozta a csapat honlapján Székely Norbert, a Szeged elleni első találkozó előtt. – Úgy, hogy a hazai mérkőzéseken lehetőleg egy pillanatig se legyen győzelmi esélye ellenfelünknek.”

Az edzői elvárásoknak tökéletesen megfeleltek a soproniak, ugyanis az első negyed után öt ponttal, a másodikat követően pedig már tízzel vezettek, és a vendégeknek később sem volt esélyük a felzárkózásra.

A soproniak legjobbja a 15 pontos Horti volt, míg a mezőny legeredményesebb játékosa a szegedi Tomova lett, aki 25 pontot szerzett.

A hazaiak végül 90–52-es győzelmet arattak, így 1–0-ra vezetnek a bajnoki elődöntőben.

NŐI KOSÁRLABDA NB I., RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ

MKB EUROLEASING SOPRON–SZEVIÉP-SZEGED 90–52
(23–18, 25–20, 24–8, 18–6)
Sopron, 700 néző. V: Bodnár, Tóth K., Frányó
SOPRON NÉMETH B. 9/3, Honti 9/3, Gorbunova 13/3, Károlyi, Branzová 8. Cs: Milovanovics 8/3, HORTI 15, HORVÁTH ZS. 13/9, SEMSEI 9/3, Eördögh 6, Kocsis. Edző: Székely Norbert
SZEGED Török 4, Fürész, Szlimák 1, TOMOVÁ 25/6, ZSERZSERUNOVA 14/3. Cs: Kovács K. 4, Russai 2, Vrancseva, Laczi, Aranyics, Lengyel 2. Edző: Domokos Mihály
Az eredmény alakulása: 2. p.: 0–6. 6. p.: 5–13. 8. p.: 15–13. 9. p.: 15–18. 13. p.: 30–20. 16. p.: 39–23. 23. p.: 50–40. 27. p.: 61–42. 29. p.: 69–44. 34. p.: 76–50
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: Sporting CP–Szeged

Kézilabda
2 perce

Férfi kézilabda BL: a címvédő Barca könnyedén nyert Bukarestben

Kézilabda
15 perce

Győzelemmel kezdte a vb-selejtezőt a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
35 perce

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
40 perce

Dibusz helyett Radnóti védi az FTC kapuját a Viktoria Plzen ellen – kezdőcsapatok

Európa-liga
52 perce

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
52 perce

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
1 órája