Final fourt ért a pécsiek hite

Hogy az idén parancsol-e valaki, még nem tudni, mindenesetre már másodszor ejtették ki Iványi Dalmáék a narancssárga- feketéket, méghozzá két éven belül. Azaz alighanem alposan felbosszantották már Elodie Godinékat, az meg csak hab a tortán, hogy ebben az évadban négyszer is megverték őket, szemben mindössze egyetlen vereséggel.

De az az egy fiaskó igencsak aggasztó volt… Az éppen egy hete, múlt pénteken elveszített öszszecsapás, a negyeddöntő párharcának második mérkőzése igencsak demoralizáló volt, különösen a gallok 52-30-as vezetésekor, de amikor most csütörtökön szintén a hazai csapat vezetett 51-32-re, már senkinek sem jutott eszébe a pécsi lányok idegenbeli vesszőfutása. Mindössze két kisebb hullámvölgye volt a MiZo-nak, az egyik rögtön a meccs legelején, a másik a negyedik negyed nyitányán, ezektől eltekintve viszont olyannyira uralta a mérkőzést, hogy a Bourges-nak szemernyi esélye sem maradt a végjátékra, pedig játékosai mindent bevetettek, amit csak tudtak. Először is megint kőkeményen küzdöttek, amivel még nem is lett volna semmi baj, azzal viszont már volt, hogy sportszerűtlenek is voltak néhány megmozdulásukkal: elég csak arra gondolni, amikor Reghaissia nem zavartatva magát végigbeszélgette a magyar Himnuszt, de Dumerc pukkancssága is előtört egy látványos labdaelrúgás alkalmával. Arról már nem is beszélve, hogy az egyik - amúgy teljességgel szokványos - földharcba torkolló ütközés után nem fogadta el Károlyi Andrea feléje nyújtott kezét.



Na de ez legyen az ő bajuk, ne törődjünk a franciákkal, ne rójuk fel nekik, hogy játékosaik villámsebesen elhagyták a Lauber Dezső Sportcsarnokot a lefújás után, és szóba sem álltak a sajtóval, hiszen a kudarcot nem könnyű feldolgozni, még tőlünk nyugatabbra sem. Az edzőjük, Pierre Vincent azért legalább vállalta az igen kellemetleneknek ígérkező kérdések rohamát, de szinte minden válaszában oda lyukadt ki, hogy az ő együttese fiatal, van még ideje a további fejlődésre. Ebben végül is igaza van, hiszen például a csütörtökön Pécsett csütörtököt mondó hét játékos átlagéletkora még a 34. életévét taposó rutinos Bjedovval sem éri el a 24 esztendőt, ám abban meg Rátgéber Lászlónak van igaza, hogy ez a "van még időnk, majd jövőre megmutatjuk" szlogen sok esetben a vesztesek szövege, akik ezzel kendőzik el leszereplésüket.

Viszont most már tényleg hagyjuk a Bourges-t! Inkább méltassuk a mieinket, a MiZo-Pécsi VSK kosarashölgyeit, akiket pedig rengetegen féltettek ettől a ki-ki mérkőzéstől. "Nagyon agresszívan és fegyelmezetten játszottak, és azt gondolom, hogy emellett még látványosan is. Mindig ilyen PVSK-t szeretnék látni!" - így az edzőjük a péntek délutáni edzésük előtt. Mert bizony a mai bajnoki miatt a final fourba jutás másnapján sem kaptak pihenőt a fekete-fehérek, akik a lefújást követő örömtáncot leszámítva nem is csaptak különösebb fiestát a nagy diadal okán. "Ünneplés nem volt, mivel szezon közben nem szoktunk együtt eljárogatni. De egyénileg valószínűleg azért mindenki ünnepelt egy kicsit, mert ez óriási siker" - tört elő a büszkeség a sok szép eredményt elérő szakvezetőből. Tényleg nagyon büszke volt a mester, de visszafogott is, pedig ha valamikor, hát most aztán nyugodt szívvel mondhatna bármit, a nép egy emberként inná a szavát. Ô azonban inkább előretekintett.



"Nagyon sok dolognak kell összejönnie, hogy megnyerjük az Euroligát. Ha úgy játszunk, mint csütörtökön, meg még egy kicsit jobban, akkor, bár nagyon nehéznek ígérkezik, nem lesz lehetetlen" - elmélkedett már a négyes döntővel kapcsolatban, amelynek egyelőre a helyszínét sem ismerjük, csak az időpontját: az elődöntőkre április 22-én, a bronzcsatára és a fináléra pedig két nappal később kerül sor. Rátgéber láthatóan nagyon várja már az újabb nagy megméretést, talán mert a megannyi itthoni bajnoki cím és kupagyőzelem mellett az Euroligában még van számára meghódítatlan csúcs: eddig a két harmadik hely a legjobb eredménye a pécsiekkel. Tehát a döntőbe jutás már előrelépés lenne a számára, ő mégis azt hangsúlyozta a Bourges kiverését követő sajtótájékoztatón, hogy ha nem nyer, teljesen mindegy, a másodiktól a negyedikig melyik helyen végez társulata, mert a final four - mint a csapatsportokban alkalmazott rájátszásos rendszer úgy általában - a győzelemről, a győztesről szól.

A MiZo-Pécs nagyon sokszor győzött már ebben az idényben. Szám szerint 36-szor, míg a mérleg másik serpenyőjében mindössze három kudarc áll, ami Rátgéber szerint olyan, mintha nem is lenne. Egyet kell értenünk vele, mert: "Úgy érzem, az első vereségnek, amelyet Moszkvában szenvedtünk el, nincs jelentősége, mivel az euroligás alapszakasz összesített ranglistáján akkor sem tudtuk volna megelőzni a Szamarát a rosszabb kosárarányunk miatt, ha mégis megverjük a Dinamót. Az, hogy nemrég botlottunk egyet Zaporizzsjában, szintén nem osztott, nem szorzott, mert a nyolcaddöntőben végül is kivertük az ukránokat, és ugyanez igaz a Bourges elleni zakóra és a negyeddöntős párharcra is. Tehát a helyzetünk olyan, mintha veretlenek lennénk." Azért egy kicsit hadd igazítsuk ki a trénert: ha Zaporizzsjában és Bourges-ban nem marad alul csapata, kicsit többet pihenhetett volna, ami az erőltetett menetben sokat jelenthet, különösen a mostanihoz hasonló influenzajárványok idején. De a lényeget tökéletesen megragadta a következő mondata, amivel sikerül egy másodpercre mindenkit elhallgattatnia a sajtószobában: "Mindent el lehet veszíteni, egy autót, egy állást vagy akár egy mérkőzést - csak a hitet nem egymásban!"