Öregúr segített Shaqnek

2004.05.22. 20:16
Címkék
"Ez a Nyugati főcsoport döntője, itt nem tétel a kimerültség. Itt egyszerűen nem alkalmazható az a kifejezés, hogy fáradtság, én nem is fogok hivatkozni rá."
Kevin Garnett, a története során ilyen magasságba először jutó Minnesota vezére mondta ezt nem sokkal azt követően, hogy pénteken este csapata viszonylag simán elbukta a Los Angeles Lakers elleni párharc első felvonását.Garnettnek igaza van, ilyen kulisszák között a magyarázkodás oly nevetségesen hatna, mint lecsúszott nadrággal oltár elé állni – mindazonáltal kívülről megállapíthatjuk: bizony a Sacramento ellen a minap véget érő maratoni párharc terhei visszahúzták a hazai lábakat. Ilyenformán a Lakersnek tényleg nem kellett mást tennie, mint "tartani magát védekezésbeli alapelveihez", ahogyan Kobe Bryant fogalmazott, és tőkét kovácsolni abból a pluszmunícióból, amit egy ilyen világverésre toborzott alakulat mindig készenlétben tart. Bryant dupláiból, Derek Fisher tripláiból – a harmadik negyedben nőtt először tekintélyesre a különbség, amikor a tartalék irányító egyhuzamban nyolc pontot szerzett – és Karl Malone megfontoltságából, ami a 44 percnyi játékidő alatti nulla labdaeladásban nyilvánult meg (a Postásnak 17 pontja és 11 lepattanója volt).Shaquille O’Neal ugyanakkor a szokásos sok ponton és lepattanón túl különlegességgel is szolgált: a büntetőket általában 38 százalékos pontossággal értékesítő behemót center most 9/11-gyel rukkolt ki a vonalon! A javuláshoz egy kis trükkre is szükség volt: Phil Jackson vezetőedző a felkészülés során Shaq kezébe nyomott egy újságcikket, amely egy 80 esztendős öregúrról szólt, aki egyvégtében 3000 büntetőt értékesített. "Az írás legfőbb tanulsága az volt számomra, hogy nem szabad túlságosan összpontosítani az elérendő célra, mert akkor nem leszek képes használni az eszközeimet" – mondta utóbb Shaq.Most, hogy a minnesotaiak is a titok birtokába jutottak, vélhetően nem töltik többször mezőnykosár nélkül egy meccs befejező 3:41 percét, ha már vesződséges munkával felzárkóztak két pontra. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
5 perce

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
10 perce

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
16 perce

Vezet Prágában az Arsenal; Orbán kezdő a Man. City ellen – élő BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
40 perce

BL-alapszakasz: Leipzig–Manchester City

Bajnokok Ligája
44 perce

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
53 perce

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
55 perce

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
56 perce