Infarktus után is bíráskodhat

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
2004.04.18. 22:06
Címkék
Noha a meccs kevés szakmai izgalmat hozott, mégis akadtak drámai pillanatai a szombati KörmendAtomerőmű férfinegyeddöntőnek. Történt, hogy a találkozó egyik játékvezetője, Hartyáni Zsolt a félidőben rosszul lett, és kórházba kellett szállítani.
"Most már sokkal jobban vagyok, csak azt viselem nehezen, hogy egyelőre mozdulatlanul kell feküdnöm – mondta kissé fáradt hangon vasárnap délután a korábbi FIBA-bíró, aki a nemzetközi szövetség technikai bizottságának is tagja. – Korábban soha semmi baj nem volt a szívemmel, igaz, csütörtökön Debrecenben a Vadkakasok– Kecskemét mérkőzés vége előtt már éreztem, hogy kissé szédülök. Bevallom, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az esetnek, és vállaltam a körmendi bíráskodást is. Szombaton aztán a második negyedben elkezdett zsibbadni a kezem, majd a félidő előtt már szédültem is. Gondoltam, a helyszínen dolgozó orvossal megnézetem magam, és jól tettem, mert a doktor azonnal infarktusra gyanakodott. Mindez este hét óra tájban történt, és tíz órakor már meg is katétereztek a zalaegerszegi kórházban."
A diagnózis szerint a 46 éves játékvezető hátsó fali szívinfarktuson esett át, de a nehezén szerencsére már túl van. S ha nem lép fel váratlan komplikáció, a hét végén haza is térhet. Hartyáni Zsolt hálás a zalaegerszegi orvosoknak és ápolóknak, akik igen lelkiismeretesen gyógyítják, ráadásul azzal biztatják, hogy sem a sportolást, sem a játékvezetést nem kell abbahagynia.
Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
17 perce

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
30 perce

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
34 perce

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
41 perce

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
1 órája

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
1 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
1 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
3 órája