Kizárták a Jekatyerinburgot

2004.03.03. 23:10
Címkék
Tagadja az útlevél-hamisítási vádakat Sabtaj Kalmanovics, a női kosárlabda Euroligában címvédő orosz Jekatyerinburg milliárdos tulajdonosa.
"Semmi törvénybe ütközőt nem tettünk. Volt egy kis egyeztetési hiányosság a grúz külügy- és belügyminiszter között, de ezt nekik kell megoldaniuk. Ez az egész vádaskodás a klubom lejáratására irányul" – jelentette ki a csapat teljhatalmú főnöke, hozzátéve: természetesen alávetik magukat a nemzetközi szövetség (FIBA) ítéletének. A sorozat negyeddöntőjének első mérkőzései közül csak a Jekatyerinburg és a Brno találkozója maradt el kedden, miután azt a FIBA két oroszországi légiós állítólagos hamis útlevele miatt elhalasztotta. A csehek azt kifogásolják, hogy a sztáregyüttes két amerikai klasszisa, a sorozat pontversenyében éllovas Yolanda Griffith, illetve DeLisha Milton érvénytelen grúz papírokat kapott, hogy európaiként szerepelhessen. "Szerdán megszületett a döntés, melynek értelmében a Jekatyerinburgot kizárták az Euroligából" – nyilatkozott Bodrogváry Iván, a honi szövetség főtitkára. A nemzetközi szövetség vizsgálata kiderítette, hogy a grúz útlevelek valóban érvénytelenek, ezért a Brno 2–0-s öszszesítéssel elsőként jutott be a Final Fourba. A Jekatyerinburg ezen felül 75 ezer eurós büntetést kapott, ám arról egyelőre nem határoztak, hogy mi lesz a sorsa, vagyis, hogy a következő évadban ott lehet-e a legjobbak közt.
Legfrissebb hírek

27 éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 perce

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
4 perce

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 perce

Piros Zsombor a negyeddöntőben búcsúzott Pozsonyban

Tenisz
22 perce

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
22 perce

Skribek Alen győztes gólt szerzett a Neftciben – videó

Légiósok
28 perce

Újra teljes a mezőny – Sao Pauló-i Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
33 perce

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
37 perce