Rátgéberrel vagy nélküle?

– Hogy érzi, a maximumot hozta ki a válogatottból?
– Nem – válaszolt a kissé talán provokatív kérdésre az ország-, sőt, kontinensszerte elismert, de mindeközben sokak által bírált szakember.
– Bővebben?
– Akadt néhány tényező, amely közrejátszott abban, hogy ne a maximális játékot és eredményt hozzuk ki a csapatból. De summa summárum, ahogy végignézzük a meccseket, a fegyelem, az akarat azért nagyjából megvolt.
– Viszont ha már szóba hozta a játékot: az finoman fogalmazva is akadozott. Keményebben fogalmazva pedig borzalmas, néhány tévénéző szerint egyenesen nézhetetlen volt a mieink produkciója.
– Szerintem a játékunknak védekezésben nem voltak nagyobb problémái, mert amíg versenyben voltunk a továbbjutásért, az Eb egyik legjobban védekező válogatottja voltunk. Ám egy közismert szerkezeti probléma nagyon sújtotta csapatunkat: a magas játékosok hiánya, vagyis az igazi ötös center nélküli felállás, és ezt a támadójátékunk érezte meg a leginkább. A legerősebb fegyverünknek a gyors indításokat szántuk, ehhez azonban a védőlepattanó az egyik legfontosabb tényező… Ami még nagyon hiányzott, az a mélységi játék. A betörések pedig, amikre próbáltunk építeni, technikai hiányosságok miatt kisebb hatásfokkal működtek, mint vártam.
– Utólag sem mondja azt, hogy érdemes lett volna kivinni Görögországba Ujhelyi Petrát, a jelenlegi legmagasabb magyar kosarasnőt?
– Ujhelyivel kapcsolatban egyetlen tévedésünk volt: nem küldtünk hivatalos levelet WNBA-s klubjának, és most már csak találgatások folynak arról, vajon megjött-e volna az Európa-bajnokság kezdetéig. Én úgy tudtam, hogy az Eb első napjára érkezett volna meg, ennek az információnak a birtokában hoztuk közös döntésünket a szakmai bizottsággal, mégpedig, hogy nem lenne jó kihagyni senkit abból a tizenkettes keretből, amely végigdolgozta a felkészülést. Egyébként azért azt is el kell mondani, hogy Papp Krisztina és Seres Éva sérülései is nagyban hozzájárultak a palánk alatti gyenge teljesítményünkhöz, mivel hét új játékos kapott helyet a csapatban az előző kontinensvetélkedéshez képest, és a megmaradt ötből ők ketten korántsem voltak százszázalékos állapotban.
– Éppen ezért vetődött az fel, hogy Ujhelyinek a maga százkilencvenhárom centijével talán edzés nélkül is helye lett volna a nemzeti együttesben.
– A kibiceknek semmi sem drága. Akkor a szemébe kellett volna nézni egy embernek, és azt mondani, kimarad a nyolchetes munkánk után, hogy aztán egy olyan játékos vegye át a helyét, aki egyetlen edzésen sem vett részt. Például a nyáron Koreában légióskodó Wauters is legalább két héttel a viadal előtt csatlakozott a belgákhoz. Habár, mivel a fiatalok nem bizonyítottak, a sérültek pedig nem épültek fel, ez akár jó húzás is lehetett volna, de most is az a véleményem, hogy drasztikusan nem változtatta volna meg a játékunk képét.

"Én már több évvel ezelőtt is javasoltam, hogy a centerproblémánkat honosítással oldjuk meg, ahogy tette ezt jó néhány más válogatott is a férfi- és a női mezőnyben egyaránt"

– Ha már a centerkérdés szóba került: egyre többet hallani egy ifjú orosz hölgyről, bizonyos Jekatyerina Liszináról, mint lehetséges megmentőnkről…
– Én már több évvel ezelőtt is javasoltam, hogy a centerproblémánkat honosítással oldjuk meg, ahogy tette ezt jó néhány más válogatott is a férfi- és a női mezőnyben egyaránt. De ez nem olyan egyszerű kérdés, hogy pár mondatban le tudnánk zárni.
– Mi teszi komplikálttá?
– Az, hogy a honosítási törvényeink engedélyezik-e ezt a lépést, és hogy ezt a leányzót érdekeltté tudjuk-e tenni abban, hogy magyar válogatott legyen.
– Nem vagyok jártas az ide vonatkozó jogszabályokban, de ha nem köztörvényes bűnöző az illető, ráadásul ha még a szakmája kiemelkedő alakja is, bizonyára lehetőséget adnak erre a paragrafusok. Az viszont talán némi magyarázatra szorul, hogyan is érti ezt a bizonyos érdekeltté tevést.
– Úgy, hogy egy két méter feletti kislány és családja itt lássa a jövőjét ebben az országban. Vagy ha az ő szakmai céljai az Európa-bajnoki, világbajnoki és olimpiai döntők lesznek, ezeket csak az orosz válogatottal tudja elérni.
– Mióta edz Liszina Pécsen? Mit lehet még tudni róla?
– Több mint egy éve él nálunk, és egy hónapja írta alá a PVSK-hoz szóló szerződését, de a legfontosabb, hogy tizenhat éves és kétszázegy centi magas. Az utóbbi időben a világ legjobb fiatal centerei fordultak meg a kezeim alatt, és biztos vagyok benne, hogy erre a szintre ez a lány is el tud jutni. Főleg Tuviccsal tudom összehasonlítani, mivel ebben a korában neki is edzője voltam, és pillanatnyilag sokkal előrébb tart minden tekintetben, mint a szerb center tartott ennyi idősen.
– Ez elég biztatóan hangzik, de mit szólnak ehhez a honi utánpótlásedzők?
– Ôk is nagyon jól tudják, hogy is áll ezen a poszton az itthoni mezőny, és hogy állnak magasságban az utánpótlás-válogatottjaink. Maradjunk annyiban, sajnos nem kell centerrengetegtől tartani.
– Visszatérve a felnőttválogatottra, úgy tűnt, mintha nem lett volna az igazi az összhang ön és a játékosai között. Hogy érzi, tud még hatni ezekre a kosarashölgyekre? Milyennek látja a kapcsolatukat?
– Elsősorban azt kell, hogy elmondjam, minden lánynak megköszönöm a részvételt az Európa-bajnokságon, mivel ez a tizenkét ember képviselte Magyarországot. Összhang vagy nem összhang, leültem beszélni az összes játékossal az Eb közben és után. Néhányuk úgy érezte, hogy többször lett lecserélve, mint kellett volna, de még többen vélték úgy, hogy sokan érdemtelenül játszottak, és hogy a csapatkapitányunk és az idősebb játékosok nem álltak a feladatuk magaslatán.
– Hogy érti ezt?
– Úgy, hogy a csapat több mint ötven százaléka úgy érezte, az idősebbek kicsit konfrontálódtak és a fiatalabbakban is keresték a saját hibáikat, ami biztosan nem tett jót a hangulatnak. Igaz, ebben a három egymást követő vereség is közrejátszhatott, mert ilyesmire utaló jelek az előkészületek során nem voltak. De visszatérnék egy kicsit az előbb említett cserékhez: biztos vagyok benne, hogy senkit sem cseréltem le akkor, amikor jól játszott, például Cserny Rékát nem nagyon kellet levinni az izraeliek elleni meccsen, amikor harminc pontot dobott. Sajnos újból bebizonyosodott a teóriám, hogy a játékos a legromlandóbb árú, mert sosem magából indul ki, hanem az edzőkben, a játékvezetőkben, a vezetőkben, esetleg közönségben keresi a hibát.

Azért voltak konfliktusaink a főtitkár úr és köztem, mert szerintem hibákat követett el, amik abból fakadtak, hogy ő nem döntési tényező, hanem a szövetség kiszolgáló apparátusának a főnöke"

– Apropó, vezetők. A szövetség főtitkárával való, nyilvános szópárbajig fajuló konfliktusa mennyire volt kihatással a szereplésre?
– Az eredményességre szerintem egyáltalán nem hatott ki, és rögtön szeretném a női ligának megköszönni, hogy tényleg százszázalékosan kiállt a válogatottunk mellett. A szövetség elöljáróitól viszont több szeretetet és gondoskodást vártunk volna, ahogy ezt már korábban is említettem, hogy mást ne mondjak, eljöhettek volna néhány edzésünkre, és talán az is elvárható lett volna, hogy jókívánságokkal búcsúztassák az együttest az elindulás előtt. Azért voltak konfliktusaink a főtitkár úr és köztem, mert szerintem hibákat követett el, amik abból fakadtak, hogy ő nem döntési tényező, hanem a szövetség kiszolgáló apparátusának a főnöke. Ez különben rengeteg energiát felemésztett bennem, és lehet, ha nem kell vele foglalkoznom, nem mentek volna el mellettem észrevétlenül a csapaton belüli apró kis feszültségek, amelyeket a sikertelenség után már problémáknak is lehet nevezni.

"Én senkit nem döftem hátba, nem is fogok, azok pedig, hogy néhány játékosunk sportcipő nélkül tréningezett az utolsó hétig, és hogy a labdák nem voltak ott az edzéseken időben, száraz tények"

– Mikor kezdődött ez a tipikusan magyaros viszálykodás?
– Szerintem alapvetően kommunikációs hibák történtek, már az első naptól kezdve, amikor főtitkárunk döntötte el Ujvári Eszter szereplését a válogatott keretben, és én nem is a határozat jogosságát firtattam, hanem azt, hogy ez nem az ő dolga. Én, mint szövetségi kapitány akkor szereztem tudomást arról, hogy nem számíthatok a játékosra, amikor ő már közölte a csapattal, és erről például Bartha elnök úr is az újságból tudott. Később a szervezési problémáink is a nyilvánosság elé kerültek, és a főtitkár úr úgy érezte, hogy ez hátbadöfés a számára, és az esetleges sikertelenség miatti védőmechanizmus kiépítése a részemről. Én senkit nem döftem hátba, nem is fogok, azok pedig, hogy néhány játékosunk sportcipő nélkül tréningezett az utolsó hétig, és hogy a labdák nem voltak ott az edzéseken időben, száraz tények. De még egyszer hangsúlyozom, a csapat tizedik helyezéséhez ezeknek nem volt sok közük. Elmondhatom, minek volt a legtöbb köze a tizedik helyhez?
– Megkérem rá!
– Az eddig elmondott problémák minden más válogatottnál is megjelennek különböző módon, nálunk az hiányzott a legjobban, hogy nem volt olyan emberünk, aki a kulcspillanatokban, azaz a végjátékokban magára vállalja a felelősséget és eldöntse a meccset a javunkra. Visszagondolva az utóbbi tíz évre, amióta Magyarországon vagyok, nagyon kevés játékost, sőt, talán csak egyet találtam, aki a saját játékával akár bajnoki, akár kupafinálét eldöntött volna.
– Balogh Juditra gondol?
– Nem, Iványi Dalmára.
– Ennek ellenére megkérdezem: szóba sem került a pályafutását éppen most befejező Európa-klasszis bedobó visszahívása a válogatottba? Hiszen ha valaki, ő aztán tudott volna pontokat dobni a kiélezett szituációkban.
– Ez a kérdés talán a legnagyobb kritika a bedobóink teljesítményére, de egy dolgot fel kell fogni, mégpedig hogy Balogh Judit abbahagyta a kosárlabdázást.
– Nem is hívta vissza senki…
– Így van.
– Ezek után hogyan látja a jövőt?
– A perspektívánk nem a legfényesebb, mert az utánpótlásunk sem ér el káprázatos eredményeket, elég csak az universiade-válogatottra gondolni, amely a tizenhatos mezőnyben a tizenötödik helyen végzett, és amelyből egyetlen játékost sem tudtunk behívni a felnőttkeretbe. Talán még úgy tudunk erősíteni, hogy azok a kosarasok, akik nem vettek részt az Eb-n, mint például Béres Tímea, Ujvári Eszter vagy Ujhelyi Petra, visszatérjenek az együttesbe, és a szervezési feladatokra egyszemélyes felelőst kellene kinevezni. Akkor tisztán, félreértések nélkül lehetne dolgozni.
– És eredményesebben?
– Eredményesebben.
– Önnel, vagy ön nélkül?
– Ez majd kiderül.
– Mik a szándékai?
– Megkértek arra, hogy az október végén esedékes elnökségi ülés előtt ne beszéljek erről a sajtóban. Egy tény: harmincegyedikén lejár a szerződésem.